Szerbiában a szülők szabadnapot kaphatnak minden gyermekük születésnapján, egészen annak 15 éves koráig, amennyiben a törvényhozás megszavazza a szakszervezetek kezdeményezését, amelyet a munkaadók 70 százaléka is támogatott – írja a Novosti.

Amennyiben a kezdeményezés „átmegy” a parlamenti procedúrán, márpedig nemsokára a kormány elé is kerül, úgy bekerül a munkatörvénybe és onnantól kezdve minden szerbiai munkaadónak tiszteletben kell tartania.

Ranka Savić, a szabad és független szerbiai szakszervezetek társulásának elnöke szerint a javaslat nagyon jó, s nem vitás, hogy egyetlen dolgozói érdekképviselet nem fogja ellenezni, ugyanakkor szkeptikus, ami a munkaadókat illeti.

„Úgy vélem, Szerbiában a dolgozóknak nagyszámú túlórájuk van, amit természetesen nem fizetnek ki nekik, ezért úgy gondolom, egy ilyen újabb fizetett szabadnapot sem fognak kitörő lelkesedéssel fogadni a munkaadók” – véli Ranka Savić.

Nebojša Atanacković, a munkaadók uniójának elnöke ugyanakkor azt hangsúlyozza, hogy a munkaadóknak arra kell törekedniük, hogy a munkáltató és a munkavállaló között minél humánusabb kapcsolatot teremtsenek, s ezt nem okvetlenül jogszabályokkal és előírásokkal kell megtenni. Megítélése szerint a dolgozó gyermekének születésnapja azoknak a napoknak a listáján kell legyen, amelyek adott esetben lehetnek szabadnapok, fizetettek vagy nem, de megadásuk a munkaadó számára ne legyen kötelező. Ugyanakkor úgy véli, korai még ennek kérdését napirendre tűzni Szerbiában.

Darko Marinković szociológus, az ipari viszonyokkal foglalkozó központ igazgatója úgy véli, a munkaadók és az állam egy ilyen kezdeményezés jóváhagyásával jelképes gesztust tennének, ezzel állnának ki a családi élet és a születés mellett. A családok enélkül is ünnepelnének, de az ilyen támogatás rendkívül fontos, mondja Marinković, aki szerint, ez egy olyan „apróság”, ami jelentősen hozzájárul a munkaadó és a munkavállaló közötti kölcsönös bizalom kiépítéséhez. A szakember hangsúlyozza: az államnak, a munkáltatóknak és a munkavállalóknak közös céljuk kell legyen, ez pedig a vállalatok hosszútávú fenntarthatósága, ami a béreken, a profiton, az adózáson és a szociális békén alapszik. (Forrás: Vajdaság Ma)