Eladó a Családi Kör – így kezdődik a legolvasottabb, vajdasági magyar hetilap vezércikke, amelyet az igazgató-főszerkesztő, Habram Mária írt alá, és aki a habram.maria@csaladikor.com címre várja az érdeklődők jelentkezését.

Habram a Vevőre vár a Családi Kör című vezércikkében a következőket írja: nem megszüntetni akarjuk az újságot, hanem egy fiatalabb csapatnak szeretnénk átadni, hiszen mi, akik annak idején, majd három évtizeddel ezelőtt elindítottuk ezt a hetilapot, már a nyugdíjas korhatárt átléptük vagy a küszöbén toporgunk. Jó lenne, ha még sokáig tovább élhetne a jelen pillanatban az országban már csak egyetlen, ekkora példányszámú, független magyar hetilap olyképpen és azáltal is, hogy nálunk, alapítóknál fiatalabb, még életerős gárda lépne a helyünkbe. Feltételezzük, hogy vannak ilyenek, és hisszük, hogy akad vevő is az újságra, s az új tulajdonos/tulajdonosok vezetésével töretlenül folytatódna a Családi Kör megjelenése.”