Mladen Šarčević oktatás- és tudományügyi, valamint műszaki fejlesztésekkel megbízott miniszter Zomborban kijelentette, hogy a következő iskolaévben több diák iratkozhat majd be a gimnáziumokba, mivel növelték az előírt létszámot. A miniszter hozzátette, reméli, hogy a létszámnövekedés nem eredményez majd színvonalcsökkenést.

Šarčević a zombori látogatása során elmondta, hogy a 2020-ig terjedő oktatási stratégia azt írja elő, hogy az általános iskolát fejezett tanulóknak a 40 százaléka gimnáziumba iratkozzon.

Ősztől Szerbiában 13 gimnáziumban – köztük a zomboriban is – lesz informatikai szakirány. Šarčevićen kívül Ana Brnabić, államigazgatási és önkormányzati miniszter is tiszteletét tette szerdán Zomborban, ahol elmondta, a helyi Veljko Petrović Gimnázium diákjainak 10 százaléka továbbjutott a körzeti programozói versenyre, s a hetedikesek 44, a nyolcadikosok 35 százaléka jelezte, hogy érdeklődik az informatikai szakirány iránt.