Noé után valamikor „mind az egész földnek egy nyelve, egyféle beszéde vala” (Mózes I. 11.). Nosza, összefogtak, hogy fölépítsék az égig érő Bábel tornyát. Mire az Úr alászállott és összezavará nyelvöket, hogy ne tudjanak bármit végbevinni, amit kieszelnek. És ezután szétszéledének a Földön.

Innen van az a bábeli zűrzavar, melyben az emberiség több ezer különféle nyelven értekezik, és ebből a megnemértésből rengeteg probléma ered. Nem csak nyelvi jellegűek.

Az emberi történelem során állandóan napirenden van ezen alapvető probléma megoldásának kérdése. A fősodratú, európai kultúra egymás után kínálta a mindenkori megoldásokat: az ógörög, majd a latin nyelv elterjedésével és a nemzetközi tudományos életben való több évszázados alkalmazásával. Aztán a gyarmatosítás, majd a kolonizáció korában előretörtek az élő világnyelvek. Sokáig a francia volt a befutó. Tolsztoj nagyregénye, az általában orosz nyelvű Háború és béke teljes első fejezete is franciául íródott, mert az orosz arisztokrácia franciául tárgyalta a szentpétervári szalonokban a Napóleon ellen vívott háború eseményeit.

Végül a világtengeren aratott egyeduralmával és legnagyobb gyarmatbirodalmával az angolok nyerték ezt a versenyt. Az Egyesült Államok függetlenedése megrogyantotta ugyan a brit gyarmatbirodalmat, ami onnan kezdve csak fogyatkozott, viszont az USA nagyhatalommá válásával tovább erősítette az angol nyelv fölényét a XX. században.

Ennek a ténynek az ellensúlyozására különböző ötletek jelentek meg: a mára már teljesen elfeledett VOLAPÜK nyelv, illetve beszállt ebbe az ötletelésbe egy bizonyos Zamenhoff nevű lengyel orvos is, aki Dottoro Esperanto művésznéven ajánlotta az emberiség figyelmébe az általa kifejlesztett mesterséges nyelvet. A hatvanas években nagy divatja lett, a nemzetközi szervezetek által támogatva, de az sem hozta meg számára az áttörést.

Mióta pedig megjelent a kapuk előtt a sárga veszedelem (nem a bibliai, hanem a valóságos), azóta egyesek a kínai nyelvet ajánlják megoldásul. Mondván, hogy már úgyis azt beszélik a legtöbben a világon. Az egyetlen szépséghibája ennek az okfejtésnek csak az, hogy bizony a majd másfél milliárdnyi kínai sem egy ugyanazt a nyelvet beszéli, hanem az öt kínai fő dialektus egyikét. Legtöbben a mandarínt, de azt sem többen, mint az angolt.

Szóval a kérdés mindezidáig nyitott.

Viszont nem csak az értelmes, artikulált beszéd különböztet meg bennünket az állatoktól, a lesajnált szegény rokon majmoktól, hanem még valami.

Ez pedig a zene.

Mindenféle kutatások azt mutatják, hogy az ember már többezer éve műveli a zenét. A zenetörténet kivételesen nem úgy kezdődik, mint majdnem minden más: ti. hogy már a régi görögök is…

Hanem sokkal régebben, már a kőkorszakban.

A zene nyelve egyetemes. Igaz, hogy minden népnek saját, jellemző népzenéje van, de mégis mindenki érti a más zenéjét. Talán nem értékeli, nem szereti, de nem kell senkinek sem lefordítani. Úgy is érthető, ahogy van. A maga valójában. Ding an sich.

A népzenéken túl megjelentek az egyházi majd a világi zenék, melyek közül ismét csak az európai fősodratú kultúra viszi a pálmát. Az egész világot meghódította az európai gyökerű „komoly“ zene, Mozarttól Sosztákovicsig. Az újévi bécsi koncertet Európa és a brit gyarmatbirodalom volt országai mellett, már a Távol-Keleten is millióan követik.

És az úgynevezett „könnyű“ zene is meghódította az egész világot. A Beatles és a Led Zeppelin milliós rajongótábort számlál a földgolyón, és a legújabb slágereket is minden kontinens rádiója közvetíti a nagyközönségnek, Londontól Patagóniáig, San Franciscótól Tókióig.

Ennek a ténynek az ismeretében már érthető az a kezdeményezés, amely ezt a világszerte ismert és elfogadott zenét az emberek közötti jobb megértés szolgálatába állítja.

Az UNESCO már a hatvanas években „kiütött“ világbéke idején is próbálkozott ezzel, de egy igazán eredeti ötlet csak mostanában valósult meg.

Rögtön két változatban is.

Az egyik A világ legnépesebb rockzenekara nevű projektum, melynek keretében összehívtak a világ minden tájáról bő ezer zenészt, hogy a cesenai sportarénában közösen adjanak elő számokat. Tapasztalt zenészek, de általában amatőrök. Többszáz énekes, szóló- és basszusgitáros, dobos és mások muzsikálnak önfeledten. Az “egy húron pendülünk” ismert magyar szlogen szellemében. A rockzene-irodalom legjobb zenéit játsszák, mindenki által ismert és elismert számokat, mint például David Bowie Rebel rebel című műve és hasonlók.

A másik projektum a Zene a változásért. Ebben az esetben is a legjobb zenéket játsszák a muzsikusok szerte a világon, de ők nem jönnek össze fizikailag egy helyen, hanem a stáb járja körbe a földet, hogy mindenkit a saját városában fölvételezzen. Így egy-egy számban több tucat föllépő is szerepel néhány akkord erejéig. London, San Francisco, Tókió, Havanna a legismertebb helyszínek, hogy csak néhányat említsünk a több százból, minden kontinensről. A föllépők általában mind profi zenészek, első hallásra is, de vannak köztük világhírű muzsikusok is: Taj Mahal, Bono, Manu Chao, a Los Lobos és mások. Némely számban föltűnik maga a szerző is: John Lennon, illetve Bob Marley. Ebben a projektumban a számok mondanivalójának is nagy szerepe van a világharmónia kialakításában, ezért olyan számokat adnak elő, mint a What a wonderful world, Guantanamera, La Bamba, One Love, Stand by me, stb.

Számomra különösen kedves, hogy egy számban megjelenik az Újvidéki vonós trió is (Novi Sad string trio), mégpedig a péterváradi vár teraszán játszva, a hátuk mögött Újvidék látképével. Méghozzá nagyon jól muzsikálva járulnak hozzá a dal sikeréhez.

Az első esetben nyilvánvaló, hogy egy helyszínen, egy alkalommal készült az összes fölvétel.

A másodiknál is észrevehető, hogy egy-egy zenészt a saját városában csak egyszer kerestek föl, és ezen alkalommal vették föl az összes meglévő számot, de mivel a különböző számokban különbözőképpen kombinálták az előadókat, így nem unalmas a vágás eredménye.

Mindkét esetben meglepően jó az eredmény. Profi a szervezés, profi a fölvétel, és mesteri az utómunka is. Magas színvonalon közvetítik az üzenetet, amit a szépségválasztások részvevői is csak elcsukló hangon susognak a mikrofonba: világbéke.

És hogy az üzenet ténylegesen eljutott az emberekhez, bizonyítja a megtekintések tekintélyes száma is: a négytől a száznégy millióig.(?!)

Mind a két projektum közös tulajdonsága, hogy nem korlátozódik egy egyszeri eseményre.

Persze a már elkészült, fölvételezett néhány szám elkészítése igen nagy szervezőmunkát és igen sok pénzt igényel, de bármikor folytatható. A következő nyáron összehívható egy újabb big-band, illetve újabb világkörüli útra küldhető egy másik stáb is.

Addig is élvezzük a már elkészült videókat. Például a legismertebb videómegosztó portálon.