Az Iszlám Állam (IÁ) jelentkezett a manchesteri robbantás elkövetőjeként, a dzsihadista szervezet közösségi portálokon tette közzé az ezt ismertető videofelvételt – közölte kedden az Akbar Irak internetes portál. A hírt először a TASZSZ orosz hírügynökség közölte, később más forrásból nyugati hírügynökségek is megerősítették.

„A kalifátus egyik katonája képes volt egy robbanószerkezetet elhelyezni, ahol Manchester városában a keresztesek összegyűltek” – ismertette a Reuters brit hírügynökség a dzsihadisták által a Telegram internetes oldalra kitett közleményt.
A közleményt az Amak, az Iszlám Állam félhivatalos hírügynöksége nyomán a dpa német hírügynökség is ismertette. A dzsihadisták szerint a merényletben 70 ember sebesült meg.
A közlemény szerint a támadás célja „Isten vallásának a megbosszulása, a hitetlenek megfélemlítése és a muszlimok földjén elkövetett támadásaik viszonzása” volt. A közlemény további merényleteket helyezett kilátásba.


A SITE amerikai hírszerzési portál szerint az IÁ-hoz közel álló közösségi médiában látható videón a merénylet állítólagos elkövetője beszél.
Az Iszlám Állam korábban hatalmas területeket tartott az ellenőrzése alatt Irakban és Szíriában. Mára visszaszorította az ellene felvonult nemzetközi katonai koalíció, de még mindig a birtokában van például a szíriai Rakka – ahol a központja is van – és az iraki Moszul nyugati része.
Az IÁ több támogatója kifejezte örömét a közösségi médiában a manchesteri merénylet miatt. Egyikük azt írta az áldozatokra utalva a SITE szerint: „ízleljék meg, hogy mit élnek át a gyengék Moszulban és Rakkában, amikor bombázzák és tűz pusztítja őket”.
A manchesteri fedett aréna előcsarnokában, egy könnyűzenei koncerten hétfőn este elkövetett robbantásban 22-en meghaltak – köztük gyermekek -, és 59-en megsebesültek. A brit rendőrség szerint a terrortámadást egy férfi követte el házi készítésű pokolgéppel, és ő maga is meghalt.