A Kecskeméti Nyomozó Ügyészség vádat emelt az ellen az arab fordító ellen, aki meghamisította a röszkei tömegzavargás miatt indult büntetőeljárásban az egyik megvádolt menekült nyilatkozatát. Az ügyészség ezért büntetőügyben elkövetett hamis tanúzás bűntettével vádolja a magyar állampolgárságú, arab nyelvű tolmács-szakfordítót.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség közleményéből kiderül, hogy egy 63 éves budapesti nőről van szó, aki hosszú ideje dolgozott fordítóként, és egyébként büntetett előéletű.

A röszkei ügy egyik letartóztatásban lévő gyanúsítottja, a későbbi hatodrendű vádlott, egy 23 éves szír fiú arab nyelven kétoldalas, kézzel írt beadványt juttatott el a nyomozást felügyelő Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészséghez. A fordítóirodának dolgozó nő ezt – még 2015 decemberében – úgy fordította le magyarra, hogy az eredeti szöveg több mint felét megváltoztatta, attól lényegesen eltért, és eltorzította a gyanúsított nyilatkozatát, áll az ügyészség közleményben. A fordításban az eredeti szöveg  több tartalmi elemét kihagyta, és azokat más információkkal pótolta, hogy a szöveg ne tűnjön rövidebbnek az eredetinél. A nyomozás legfontosabb megállapítása:

a beadványban a vádlott tagadta bűnösségét, a fordítás azonban ezzel végül ellentétes értelmű lett.

Mindezt úgy, hogy a fordító jól tudta, a hamis szöveget a röszkei ügyben bizonyítékként fogják használni.

A vallomás hamis lefordítására a szegedi bíróságon, a röszkei migránsper egyik tárgyalásán  derült fény. A szír fiúnak már az első tárgyalási napon gyanús lett a felolvasáskor, hogy a magyarról arabra szóban visszafordított szövegben nem az szerepel, ami az ő eredeti, kézírásos beadványában volt. Alig ismert rá a mondatokra, és emellett kitartott akkor is, amikor a bíró figyelmeztette, hogy hamisan bűncselekménnyel nem vádolhat senkit. A bíró, Arany János ezért még tavaly márciusban úgy döntött: lektoráltatja a fordítást. Amikor az eredmény a fiú szavait látszott igazolni, a bíró feljelentést tett.

A vádlott a Szituációs Nyelviskola Kft.-nek dolgozott, ezt a céget bízta meg egy közbeszerzésen elnyert keretmegállapodás alapján a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség. A Csongrád megyei főügyész az elfogultság látszatának elkerülése érdekében kérte, hogy a hamis tanúzás miatt indult büntetőeljárást másik megyében folytassák le, hiszen Csongrád megyében rendszeres munkakapcsolatban állnak a Szituációs Nyelviskola Kft.-vel. Ezért jelölték ki Kecskemétet és Bács-Kiskun megyét.

Az ügyészség a fordítót büntetőügyben elkövetett hamis tanúzás bűntettével vádolja, és felfüggesztett börtönt kér rá. Szabadlábon várja a tárgyalást. (index.hu)