A halál pillanata után, amikor még eleven árnyék
lassan suhant a réten, majd a kövecses mező fölött,
az árnyék ízétől még reszketve,
megállt, meglátta magát a tó tükrében
– meglehet, csak most, egyetlenegyszer
és soha meg nem ismétlődő alkalom –,
mégsem kívánt újra megszületni,
nem akart a sötét szájból kizuhanni,
mely örök idők óta mosolyog.