Én csak a halálnak
vagyok a fia
senki hatalma
nem védhet engem
          vándorló sorsom
          verik a szelek
          az óvó szemek
          másnak remélnek

rövid az életem
s hosszú az utam
minden lépésem
száz évig fájhat
          népek és idők
          nyomják a vállam
          a lábom súlya
          nincs e világban

az idő végzete
nézi az utam
ebben a sorsban
ködbe vész minden
          életem útja
          sivatag és puszta
          s a végtelen idő
          a halál hamuja

talán az utolsó
időben járok
vak idő sodra
viszi az utam
          nehéz a lábom
          és súlyos a terhem
          legbelül vérzik
          a történelem

és küld a halál
idővel járni
oda kell érnem
még este előtt
          de mi az idő
          ebben a létben
          ahol a halál
          csak életnyi csend.

Szabadka, 1988–1995