„Ide figyeljenek! Én már nyolcvanegy éves vagyok, de a szeretetet nem tudom megunni. Nem tudok szeretet nélkül élni. A közönségemet, a rajongóimat milliószor ölelem, csókolom. Az ő szeretetük a legnagyobb kitüntetés a világon. Most már fáradok, de ez van” – mondta Törőcsik Mari színművésznő, amikor szombaton délben, a szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórházban, a betegágyán vette át az Emberi Hang életműdíjat. Az eseményen megjelent Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is – írta a Romnet.hu. Törőcsik Mari volt Bach Máté fotóművész egyik modellje is az új képsorozatához, amelyet jövő kedden, 2017. május 16-án mutatnak be Budapesten.

 

Az Emberi Hang életműdíjat, vagyis a hozzá tartozó oklevelet és serleget az elismerés alapítója, Patak Gábor Gaba és Tolnai András adta át a kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színművésznőnek. A nyolcvanegy éves Törőcsik Marit március óta ápolják a szombathelyi kórházban, így legyengült állapota miatt nem tud részt venni a június 3-i ünnepélyes díjátadón. Ezért vette át az elismerést a kórházi ágyán. A színésznő megköszönte, hogy Budapestről leutaztak meglátogatni.
Jövő kedden, 2017. május 16-án tartják meg Izsó Zita és Bach Máté Pesti nő című kötetének bemutatóját a budapesti Moha Caféban (Bartók Béla út 11.), az est moderátora Kal Pintér Mihály lesz. Az este hétkor kezdődő rendezvényhez kapcsolódva megnyitják a Bach Máté fotóiból készült kiállítást is.
A pesti nők hétköznapiak, híresek vagy éppen különlegesek – írták meghívójukban a szervezők, majd így folytatták: „Történetük megejtő, szórakoztató vagy elgondolkodtató. Ki gondolná, hogy egy nő feladja az irodai állását, csak hogy takaríthasson? Vajon számítunk arra, hogy egy női sofőr mellé ülünk be a taxiba? Találkoztunk olyan színészből lett biztosítási ügynökkel, akinek bármikor elmondhatjuk személyes panaszainkat? Vagy olyan kocsmárossal, akinél az asztalon táncolhatnak a lányok? Esetleg láttunk már olyan szempilla-stylistot, aki a férjén kísérletezik, vagy olyan cukrászt, aki bármit megformál?”
Bach Máté fotóművész pedig így írt a kiállítás anyagáról: „Egy olyan fotósorozatot szerettem volna létrehozni, ami tisztán és őszintén mutatja meg a körülöttünk élő pesti nőket. Az interjúalanyok választhatták ki a fotózás helyszínét, egy-egy olyan helyet, ahol jól érzik magukat. Természetes fénnyel dolgoztam, már csak azért is, mivel a sorozat legfontosabb üzenete az őszinteség. A Pesti nővel az elfogadást szeretnénk közvetíteni. Az elfogadás pedig a megbékélésen alapul. Olyan emberi érzésen, ami egy élhetőbb világ felé mutat utat. Hiszem, hogy létezik egy tisztább állapot, amelyben az emberek már másképpen lépnek kapcsolatba egymással. Hiszen fontos, hogy ne ellökjük egymás kezét, hanem segítsünk felállni. Talán a Pesti nő is közelebb visz egy ilyen világhoz.”
A kiállítás látogatói között egy Bach Máté-képet – a Sztojka Szabináról készült felvételt – is kisorsolnak. Ahhoz, hogy megnyerhesse az alkotást, mindenkinek csak annyit kell tennie, hogy a helyszínen egy üvegedénybe egy cetlin bedobja a nevét és e-mail címét. A kiállítás június 16-ig tekinthető meg a Moha Caféban, a nyertes ezután veheti majd át a nyereményét.

Az emberi erő himnusza

Nem készült színésznek, gyermekként elképzelhetetlennek tűnt számára, hogy valaha is a színpadon állhat. Ma a nemzet színésze és a nemzet művésze, kétszeres Kossuth-díjas, de sok elismerése közt megkapta a cannes-i Aranypálmát is. November 23-án, születésnapján gálaesten köszönti a nyolcvanéves Törőcsik Marit a Nemzeti Színház társulata.

Nyitóképünkön: Törőcsik Mari a kötet anyagában, Bach Máté felvételén.