A zentai Frísz Krisztián aranyérmes lett az Újvidéken zajló birkózó Európa-bajnokságon: a 33 éves versenyző a döntőben 3:1 arányban legyőzte a bolgár Ivo Szerafimov Angelovot, aki 2013-ban 60 kilogrammban világbajnoki és Európa-bajnoki címet gyűjtött be.

Frísz támadólag lépett fel a mérkőzés elején, folyamatosan tolta, lökte ellenfelét, s ennek meg is lett az eredménye, ugyanis egy jó akció után 3:0-s előnyre tett szert, s az állás nem is változott az első menet végéig. A második menet közepén a bolgár egy pontot kapott Frísz passzivitása miatt (3:1), de utána is remekül, taktikusan birkózott és Európa-bajnok lett!

Frísz az 59 kilogrammosok között a nyolcaddöntőben 3:0-ra nyert a svéd Erik Joakim Fagerlund ellen, utána pedig a lengyel Przemyslaw Piateket győzte le technikai tussal. Az elődöntőben nagy csatában, 2:1 arányban múlta felül a horvát Ivan Lizatovićot.

Frísznek ez a második érme az Európa-bajnokságok történetében, az elsőt még 2007-ben Szófiában szerezte. Tíz évvel ezelőtt bronzérmes volt 55 kilogrammban a bolgár fővárosban, s ugyanabban az évben a bakui világbajnokságon is a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

Frísz és Štefanek egy lépésre az Európa-bajnoki aranyéremtől!

A zentai Frísz Krisztián és a szabadkai Davor Štefanek is bejutott az Újvidéken zajló birkózó Európa-bajnokság döntőjébe, így a szombaton 19 órakor kezdődő helyosztókon mindketten az aranyéremért lépnek szőnyegre. Frísz az 59 kilogrammosok között a nyolcaddöntőben 3:0-ra nyert a svéd Erik Joakim Fagerlund ellen, utána pedig a lengyel Przemyslaw Piateket győzte le technikai tussal.

Nemes Viktor: Ha most nem leszek Európa-bajnok…

Már csak tizenkét nap maradt hátra a 2017-es felnőtt birkózó Európa-bajnokság kezdetéig, amelyet Újvidéken rendeznek majd meg május 2. és 7. között. A szerbiai versenyzők közül az aranyérem megszerzésére a zentai Nemes Viktor számít az egyik főesélyesnek, aki az előző kontinensbajnokságon ezüstérmes volt, a riói olimpián pedig hetedik lett.