Andreja Mladenović az Önálló Szerbiai Demokrata Párt elnökét hamarosan megválasztják Belgrád főpolgármesterévé – értesült a Szputnyik. Ő jelenleg alpolgármesteri tisztséget tölt be és állítólag az egyetlen potenciális jelölt Siniša Mali helyére, akinek a menesztését a kormányfő szerdán jelentette be.

Siniša Mali napjai meg vannak számlálva

Siniša Mali nem sokáig lesz már Belgrád főpolgármestere, jelentette be szerdán Aleksandar Vučić kormányfő, aki hozzátette, nem azért menesztik, mert rosszul végezte a munkáját, hanem az ellene folytatott kampány miatt. A kormányfő szerint ugyanis ilyen feltételek mellett lehetetlen dolgozni.

A tervek szerint Mladenović a következő fővárosi választásokig áll majd a főváros élén, amelyekre jövő tavasszal kerül sor. Mladenović a Szerbiai Demokrata Párt magas rangú tisztségviselője volt, Vojislav Koštunica közeli munkatársa, aki akkor távozott a pártból, amikor annak élén Sanda Rašković Ivić állt, mert nem volt hajlandó elhagyni a Szerb Haladó Párttal közös fővárosi hatalmi koalíciót, ekkor alapította pártját is.