Tornádó volt Magyarországon, a Tolna megyei Bátán, és több településen is jégeső pusztított. A heves zivatarok, illetve felhőszakadás veszélye miatt az ország középső és keleti részein számos járásban jelenleg is elsőfokú riasztás van érvényben – jelentette a Magyar Távirati Iroda. Az Időkép azt írta: a légköri feltételek adottak voltak ahhoz, hogy erőteljesebb zivatarcellák is kialakuljanak, a szélnyírásnak köszönhetően pedig ezek a viharfelhők forogni kezdtek, így szupercellává, vagyis forgó zivatarfelhővé fejlődtek. Ennek volt köszönhető, hogy a felhőbe beáramló levegő is örvénylő mozgásba kezdett a talaj közelében, és minél szűkebbé válik a beáramlás átmérője, annál nagyobb szélsebesség tud benne kialakulni. Így alakult ki ez a tornádó is.

 

Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzésében azt írta: az esti órákig több helyen (nagyobb eséllyel és számban Magyarország keleti részében) alakulnak ki zivatarok. Ezeket nagy mennyiségű csapadék (akár húsz-huszonöt milliméternyi), erős szél és kisebb méretű jég kísérheti. Egy-egy intenzívebb zivatar is kialakulhat, amelyet két centiméteresnél nagyobb átmérőjű jég is kísérhet, esetenként hetven kilométeres óránkénti sebességet meghaladó széllökéssel.
Az éjszaka második felében – szintén inkább keleten – lehetnek zivatarok, amelyekhez nagy mennyiségű csapadék társulhat.

Rinkóczi Adrián felvétele / Időkép

Tornádó volt Bátán

Rinkóczi Adrián észlelőnk kapta lencsevégre a felhőtölcsért Tolna megyében, a Bajához közeli településen. Rinkóczi Adrián fotója, köszönjük! Radarképünk alapján szerdán nem sokkal délután 3 óra előtt alakulhatott ki a felhőtölcsér: Ez az idei év első tornádója. Tavaly összesen két tornádót kaptak észlelőink lencsevégre, Zalaháshágyon és Veszprém mellett.