Pénteken már beszámoltunk róla, hogy a nagykikindai mezőgazdasági felügyelő feljelentette az egyik zentai céget, amely az államilag megszabott árnál olcsóbban adta a kenyeret. A megbüntetett cég a zentai Žitopromet volt, amelynek azt is felrótták, hogy nem az előírásos arányban forgalmazta a fehér és a barna kenyeret, hanem a fogyasztói igényeket figyelembe véve többet sütöttek a barna kenyérből (értik ugye: figyelembe vették a fogyasztói igényeket, döbbenetes, hihetetlen, szégyelljék magukat, hogy gondoltak ilyet tenni ebben a szuper országban!).

Túlságosan olcsó volt a zentai kenyér, nem maradt el a büntetés!

A Žitounija üzleti társaság tiltakozott amiatt a bírósági ítélet miatt, melynek értelmében a társaság egyik tagja, a zentai liszt-, kenyér- és tésztafélék gyártója büntetést kapott, mert olcsóbb kenyeret árusított. A társaság véleménye szerint az ítélet „a nép ellen, nem pedig a nép nevében” született.


A Žitopromet kénytelen lesz kifizetni a szabálysértési eljárás során kirótt százezer dináros büntetést, mivel másodfokon is megszületett a döntés (aki önöknek azt mondja, hogy hónapokat kell várni egy ítéletre, bizonyára nem mond igazat).

A Žitopromet igazgatóbizottságának az elnökének, Predrag Đurovićnak a Magyar Szó napilapnak adott nyilatkozatából viszont kiderül, hogy a cég továbbra is forgalmazza majd az olcsó kenyeret.

– A mezőgazdasági felügyelő bármikor betoppanhat újra, és ismét feljelenthet bennünket, és akkor már nagyobb bírságot is kiróhatnak, csak azért, mert olcsóbban adtuk néhány dinárral a kenyeret, mint amennyi az államilag megszabott ár. Ha változtatunk a jól bevált arányokon a fehér kenyér javára, félő, hogy a napi eladatlan kenyér mennyisége meg fogja haladni az eddigi elviselhető szintet, ami nagyobb veszteséggel jár, és megkérdőjelezi a pékségünk fenntarthatóságát. Vagy talán azt szeretnék, hogy csukjuk be a modern pékségünket, és az utcára kerüljön több mint húsz ember. A ránk rótt pénzbírságnak megvan ugyan a jogalapja, de ép ésszel felfoghatatlan, ami történt – mondta Đurović.

Borítókép: sentella.rs