Vádat emelt az ügyészség egy szerb férfi ellen, aki kilónként 300 euró ellenében vállalta, hogy Koszovóból kábítószert csempész Nyugat-Európába – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, az ügyészség a férfit különösen jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntettével vádolja.
A vádirat szerint a férfi 2016 második felében vásárolt egy személygépkocsit, majd annak lökhárítóiban, küszöbjeiben, illetve a benzintank mellett rejtekhelyeket alakított ki. Ezután ismeretlenül maradt megbízójávál abban állapodott meg, hogy kilogrammonként 300 euró ellenében Koszovóból marihuánát szállít Nyugat-Európába. A férfi 2016 karácsonyán jelentkezett belépésre a röszkei határátkelőhelyen az általa vezetett gépkocsival, amelyben 32 csomag, mintegy 15 kilogramm marihuána volt elrejtve, melyet a pénzügyőrök megtaláltak – tudatta a csoportvezető ügyész.