Az a polgári csoportosulás, amelynek az élén a korábbi városelnök, a Szerb Haladó Párt egykori tagja, Saša Mirković áll, követeli, hogy semmisítsék meg a zaječari helyhatósági választások végeredményét, mivel a szavazólapok szerintük hibásak találtak. A választási bizottság szerint nincs alapja a követelésüknek.

Mirković azt sérelmezi, hogy a lapon nem volt feltüntetve a pontos neve a polgári csoportosulásuknak – Svi za Zaječar – Saša Mirković – istrajno, časno za život –, és emiatt a városi választási bizottsághoz fordultak, hogy semmisítsék meg a választások eredményét. Mirković azt is közölte, hogy amennyiben ezt nem teszik meg, úgy a Közigazgatási Bírósághoz fordulnak.

A városi választási bizottság az N1 kérdésére közölte, hogy a polgári csoportosulás beadványával kapcsolatban még nem született döntés, de mivel a szavazólapon ugyanaz a név található, amelyet a polgári csoportosulás a lista átadásakor is használt, így nincs semmilyen alapja a választási eredmények megsemmisítésének.

A nem hivatalos eredmények szerint Zaječarban a Boško Ničić – Pokret za Krajinu nevet viselő polgári csoportosulás 32,8 százalékkal megnyerte a választást, amelyen a második legjobb eredményt az Aleksandar Vučić – Bržem jače, bolje lista szerezte meg 30,8 százalékos eredménnyel. A Demokrata Párt, a Szociáldemokrata Párt, a Liberális Demokrata Párt és az Új Párt listája 17 százalékot kapott, míg a szocialisták 9,3 százalékos eredményt értek el. A többi csoportosulás nem lépte át a választási küszöböt, így nem került be a városi képviselő testületbe.

Az adatok alapján a Pokret za Krajinu csoportnak 19, a SZHP-nek 17, a demokratáknak 9, az SZSZP-nek pedig 5 képviselője lesz az 50 tagú vkt-ben, ami azt is jelenti, amennyiben a demokraták a Pokret za Krajinu mellé állnak, úgy az SZHP ellenzékbe kényszerül.