A Világgazdasági Fórum adatai szerint a 2016-os és 2017-es évre vonatkozóan a vizsgált 138 ország közül Szerbia a 137. helyen áll tehetségek megtartásában és magához vonzásában – ez volt az egyik oka annak, hogy szombaton a tudósok és a kutatók részt vettek a Menetelés a tudományért nevet viselő belgrádi megmozduláson.

A Menetelés a tudományért rendezvény résztvevői közleményben magyarázták meg, mi vezetett odáig, hogy szombaton a szerb főváros központjában több száz tudós, kutató, egyetemista tüntetett. A közlemény szerint a résztvevők arra szerettek volna rámutatni, hogy az általuk elkészített tudományos munkákat nem tudják külföldön ismertetni, mert erre nem kapnak elég támogatást. Ezen kívül igyekeztek rámutatni arra is, hogy a szabad véleménynyilvánítás is veszélybe került, s azzal, hogy a tudományra szánt pénz csökken, az emberiség jövője is veszélybe került. A résztvevők közleménye arra is rámutat, hogy a szerbiai tudományos világnak a hitelessége is kérdőjeles lett azáltal, hogy a plagizált tudományos munkák után semmilyen büntetés nem született.

Ha a kiváló tudósok a saját hitelességüket vetik be, hogy bemutassák, egyes, kiemelt politikai szerepben levő személyek munkái, s ezáltal az akadémiai címük is kétségbe vonható, s ha ennek aztán semmilyen konkrét visszhangja nincs… akkor ezzel mindenkinek azt üzenik, hogy a hamis doktori címmel rendelkezők fontosabbak és befolyásosabbak a valódi doktori címet szerző embereknél.

A rendezvény megtartása mellett szólt az is, hogy a tudósok munkahelykeresés miatt kénytelenek és kénytelenek is lesznek, hogy elhagyják az országot, s azoknak, akik a tudásuk fejlesztése miatt külföldre mentek, nagyon kevés lehetőségük van a visszatérésre, még akkor is, ha azt szeretnék.

„A nyugdíjba vonuló professzorok munkahelyeinek a betöltése szinte titokban zajlik, s nem veszik figyelembe a minőséget.

Szerbiában a GDP 0,3 százalékát fordítják a tudományra, s ezzel az adattal Szerbia az utolsó helyen áll az ókontinensen.

„Ha a tudomány csak azzal foglalkozik, hogy életben maradjon, akkor megszűnik tudománynak lenni, és már csak a hatalom különféle visszaéléseinek a sebezhető színtere lesz”.