Hajnali 2,06 órakor, a Szerbiai RTV székháza bombázásának 18 éves évfordulóján az elhunyt 16 néhai dolgozó családtagjai, barátai és kollégái koszorúkat helyeztek el az emlékükre emelt Zašto? (Miért?) elnevezésű emlékműnél.

Az állami médiaház közlése szerint ez az első eset volt, amikor egy médium legitim katonai cél volt, a Human Rights Watch emberjogi szervezet 2000-ben azt közölte, hogy az épület bombázása indokolatlan volt. A NATO illetékesei azt állították, a támadás igazolt volt, a Hágai törvényszék különleges bizottsága nem talált jogalapot a vádemelésre. Dragoljub Milanovićot, a médiaház akkori igazgatóját 2002-ben 10 éves börtönbüntetésre ítélték, mert nem hajtotta végre az akkori szövetségi kormány parancsát és nem evakuálta az épületből a dolgozókat és a technikát.

A közvéleményben az a vélekedés dominál, hogy az akkori állami csúcs tudott róla, hogy bombázni fogják az épületet és szándékosan nem tettek semmit. Erről beszélt Žanka Stojanović, akinek a fia Nebojša is az áldozatok között volt. A Szerbiai Független Újságírók Egyesülete által szervezett beszélgetésen az asszony elmondta, a dolgozókat az állam feláldozta, az ügyészségnek pedig esze ágában sincs, hogy felelősségre vonja azokat, akik nem ürítették ki akkor, 18 évvel ezelőtt az épületet. Mint mondja, Zoran Đošan ügyész „elkeverte” az újabb bizonyítékokat, amelyeket az áldozatok hozzátartozói nyújtottak be, ezért nem hajlandó eljárást indítani. Azonban, nem zárja le az ügyet, indoklása szerint az áldozatok iránti kegyeletből, valójában azonban azért, mert így meggátolja, hogy azok a nemzetközi szervetekhez forduljanak.

Rade Radovanović a Danas újságírója, aki a bombázások során a Szabad Európa Rádiót tudósította, beszámolt akkori beszélgetéséről Aleksandar Vučićtyal, mint tájékoztatatási miniszterrel. Szavai szerint a miniszter elmondta, hogy nem tudott róla, hogy az épületet bombázni fogják, de tudja, hogy kik tudtak. Ekkor az RTS akkori vezetőségét sorolta fel, név szerint Milanovićot, Komrakovot, Jovan Ristićet és Dušan Vojvodićot. Amikor az újságíró azt mondta neki, ezt beleírja a jelentésébe, Vučić figyelmeztette, hogy akkor ez lesz az utolsó írása, mert „azoknak ott fenn halottak kellenek”.

Zoran Janić, aki könyvet írt az épület bombázásáról, azt mondta, ez egy államilag szervezett bűncselekmény volt, amelynek logisztikára volt szüksége, annak pedig csak az utolsó láncszeme volt Dragoljub Milanović. Mint mondta, az igazságot nem lehet felderíteni, mert a nyomozást akadályozzák.