Életveszélyesen megfenyegették a Vajdasági Újságírók Független Szervezetének (NDNV) elnökségét, miután több téves információ és álhír jelent meg a rezsimhű médiumokban arról, hogy szervezőként ez a szervezet áll az elnökválasztás eredménye miatt kezdődött újvidéki tiltakozó megmozdulások mögött – derült ki az NDNV és a Szerbiai Újságírók Független Szervezetének (NUNS) közös nyilatkozatából. A két szakmai szervezet követeli az illetékes hatóságoktól, hogy azonnal reagáljanak a történtekre, és az lekövetőket példásan büntessék meg. A fenyegetések az internetes közösségi portálokon érkeztek, ahol nyilvánvalóan látható, hogy az elkövetők közel állnak a Szerb Haladó Párthoz.

A fenyegetéseket jelentették a rendőrségen és az ügyészségen, utóbbinál az internetes bűnözés elleni részlegen, annak a korábban a rendőrség, az ügyészség és az újságírói szakmai szervezetek között létrejött megállapodásnak az értelmében, amelynek célja, hogy növelje a sajtó munkatársainak biztonságát.

A NUNS és az NDNV azonban sajnálatosnak tartja, hogy ennek a megállapodásnak egyelőre semmilyen eredménye sincs. Az NDNV és a munkatársai már korábban is rendszeresen kaptak halálos fenyegetéseket, amelyeket rendre jelentettek is, de még senkit nem vontak felelősségre a feljelentések miatt.