Valószínűleg sokaknak nem tetszik majd a hasonlat, de számomra az egész elnökválasztósdi amolyan MLM-es, vagyis multi level marketing termékbemutatóra hasonlított. Adott egy kétes minőségű, borsosan drága, névtelen termék, amelynek bemutatójára meginvitálják a kedves olvasót, a bemutató szervezője égre-földre dicséri, és esküdözik, hogy még a holtából is fel tudja támasztani a megvásárlóját, majd pedig ócsárolni kezdi az eddig jól bevált, népszerű árucikkeket.

A különbség csupán az, hogy ügynökünk pénzt és időt nem sajnált a termék népszerűsítésére, kamu elégedett felhasználókat is beszervezett, fizetett nekik szendvicseket, utaztatta őket, szép fényes reklámújságokat is mutogatott, a szakavatott orvosi véleményeket pedig lehurrogta, sarlatánoknak nevezve a szakértőket, a termékben kicsit is kételkedő hallgatóságot pedig lehülyézve, vagy pedig egyenesen eltávolítva a prezentációról.

A vásárlás előtt persze hagy egy kis gondolkodásai időt, de azért állandóan zaklat, hívogat telefonon. Legtöbben már csak azért is vásárolnak a cuccból, hogy lerázzák az illetőt. Persze ezzel tisztában van ő is, ezért gyors és könnyű gazdagodással kecsegtetve megemlíti, hogy szívesen beszervez. Ha még ekkor sem állunk kötélnek, akkor időnként ismét felcsörget a délutáni sziesztánkból, érdeklődik, s csak úgy lehet lerázni, ha kihúzzuk a falból a telefon csatlakozóját, vagy megszüntetjük a vezetékes számunkat.

Nagyjából talán így lehetne összefoglalni Aleksandar Vučićnak, a vasárnapi elnökválasztáson fölényes győzelmet arató jelöltnek a kampányát is. Mert a haladók minden rendelkezésükre álló eszközt megmozgatva diadalmaskodtak, beleértve a kevésbé törvényes, illetve a törvénytelen húzásokat is, amelyek miatt a vele szemben induló jelöltek a kezdetektől fogva esélytelennek bizonyultak, beleértve még az egykori mentorát, az igazán hétpróbásnak számító Vojislav Šešeljt is. A farkasfióka nyomulásához persze, egyfajta bértollnokként asszisztált a szerbiai (és a vajdasági magyar) médiumok többsége is. Ennek leglátványosabb pillanata akkor érkezett el, amikor a szerb napilapok közül hét ugyanazzal, a haladók elnökjelöltjét népszerűsítő címoldallal jelent meg.

Rengeteg embert a munkahelye elvesztésével, pályázati pénzek megvonásával fenyegettek meg, a választások napján pedig a láncszavazást megtestesítő bolgár vonat is menetrend szerint befutott. A választási csalások különböző módszereit korábban már bemutattuk oldalainkon. Ezek után az, hogy a legelfogadhatóbbnak tekinthető elnökjelölt, Saša Janković a szavazatok 16,32 százalékát megszerezte (a Köztársasági Választási Bizottság hétfő este hét órai adatai alapján), még egyfajta sikernek is elkönyvelhető, s a független elnökjelölt is ennek könyvelte el a választások estéjén elhangzott rendkívül kulturált és európai emberhez illő beszédében, szemben Vučić öntömjénezésével, és Münchaussen bárót megszégyenítő ígéretáradatával.

Hiszen az utóbbi éppen csak arról feledkezett meg, hogy Szerbiában – legalábbis egyelőre – az elnöknek csak protokolláris szerepe van. Szerbia alkotmánya értelmében a köztársasági elnök a képviselőház által elfogadott törvényeket hirdetheti ki, feloszlathatja a Szkupstinát, kitüntetéseket adhat át, a hadsereg parancsnoka, előléptetheti, kinevezheti és felmentheti a a tiszteket. Választásokat írhat ki, kegyelmet adhat az elítélteknek, és kijelölheti a kormányfőt. Ettől függetlenül azonban szinte biztos vagyok abban, hogy narcisztikus, hiperaktív természetéből kifolyólag Aleksandar Vučić korántsem elégedik meg majd ezzel, és a szerb kormány következő miniszterelnöke csupán egy báb lesz, akit ő mozgat majd kénye és kedve szerint, s azt sem tartom lehetetlennek, hogy jövőre ismét köztársasági, illetve helyhatósági választások lesznek, s a szerb alkotmány módosítása sem kizárt.

A vasárnapi választáson egyébként, a jelenleg rendelkezésünkre álló adatok szerint mindössze két szerbiai község polgárai mertek nemet mondani a mi MLM-ügynökünk tisztességtelen ajánlatára. Čajetinában a helybeli Milan Stamatovićra szavaztak a legtöbben, a vajdasági Zentán pedig Janković nyert. Ez utóbbin nem is lepődtem meg különösebben, Zenta mindig is híres, vagy éppen hírhedt volt a nyakasságáról. Annak idején a zentaiak, egy néhány napig tartó vámháború erejéig a szegediekkel is összeakasztották a bajszukat, az pedig akár szimbolikus értékű is lehet, hogy a város az idén ünnepli a háromszázhuszadik évfordulóját annak a zentai csatának, amelyben Savoyai Jenő herceg seregei rommá verték a törököket, és a csata egyben az Oszmán Birodalom bukásának a kezdetét is jelentette.

A zentaiak 1991-ben az elsők között lázadtak fel Slobodan Milošević eszement háborúzása ellen. Egyszóval mindig is volt bátorság a zentaiakban, csak időnként ők is eltunyultak, vagy éppen megfeledkeztek erről. Most viszont, ha elenyésző többséggel is, de ismét kiálltak magukért, a fiataljaikért, s nem utolsósorban a vajdasági magyarságért.

Elgondolkodtató azonban az igencsak alacsony részvételi arány. Sejtéseim szerint a VMSZ hívei inkább a kertjüket kapálták, vagy éppen sütögettek és főzőcskéztek ahelyett, hogy elmentek volna voksolni, s a mozgóképes szavazópolgárok közül sokan bele is punnyadhattak már az elmúlt évek történéseibe. Márpedig ezzel akaratlanul is a haladók jelöltje számára biztosítottak behozhatatlan előnyt. Szomorú az egészben, hogy nemsokára ők siránkoznak majd a leghangosabban az előállt helyzet miatt.

Jogos a kérdés, hogy most, hogyan tovább. Szeretném azt hinni, hogy a szerbiai demokratikus erők nem csüggednek el és végre valahára képesek lesznek összefogni, s erőiket egyesítve felkészülni az előttük álló, minden bizonnyal tiltakozásokkal teli időszakra, amelynek eredményeként Szerbia végérvényesen az európai útra léphet. Mindenesetre ígéretesnek tűnik, hogy a vasárnapi, igencsak csalásgyanús elnökválasztást követően Belgrádban és Újvidéken is tiltakozások voltak, s ebből előbb-utóbb kinőhet egy komolyabb engedetlenségi mozgalom.

Slobodan Milošević regnálásának idején is valahogy így kezdődtek a változások. Egyszóval nem szabad elkeseredni, Vučić győzelmével (legalábbis egyelőre) nem dőlt össze a világ, sőt ellenkezőleg, az ellene szavazóknak köszönhetően kezd kirajzolódni egy út, amelynek a végén Szerbia ismét egy ténylegesen demokratikus ország lehet. Csak el kell indulnunk, s lehetőleg mind több útitársat meghívni erre az utazásra.