Hétfőn délután 18 óra körül több mint ezren, zömmel fiatalok gyűltek össze a szerbiai képviselőház előtt, hogy kifejezzék a köztársasági elnökválasztási eredmények miatti elégedetlenségüket. A demonstrálók teljesen lezárták a parlament előtti közúti közlekedést, majd valamivel fél nyolc után sétára indultak a Köztársaság tér irányába.

 

Zömmel fiatalok gyűltek össze, akik a Protest protiv diktature (Tiltakozás a diktatúra ellen) Facebook-csoport felhívására mentek ki a parlament elé.

„Mivel még mindig tart a szavazatszámlálás és még van esély arra, hogy második fordulót is tartsanak, abban az esetben, ha mégis lesz még egy voksolás, ez a demonstráció intő jel lesz hárommillió ember számára, aki nem élt szavazati jogával” – olvasható a Facebook-felhívásban.

A tiltakozók megkérdőjelezik a választások szabályosságát. „Azért jöttem ma a képviselőház elé, mert a választások nem demokratikus légkörben folytak, főleg Belgrádban nem” – mondta a Blic munkatárásának az egyik résztvevő, a harmincéves Milena. A demonstrálók azt üzenik, hogy „csak az utcán tehetnek valamit”.

„Ez egy indító lökés, hogy többé ne kelljen így élnünk” – mondta, ugyancsak a Blicnek Jovan. A fehér és rózsaszín transzparenseken a következő feliratok olvashatóak: „Megbuktál”; „A nem normális ellen”. Az egybegyűltek hangosan tiltakoztak, egyesek műanyag üvegeket, banánhéjat, tojást dobáltak a képviselőház felé.

A parlament előtt jelen volt a rendőrség is, azonban nem avatkozott be.

A demonstráció és az útlezárás miatt a tömegközlekedés egyes járatai is módosult útvonalon járnak Belgrádban.

Az N1 televízió arról tudósít, hogy egyelőre nagyobb incidensek nélkül zajlik a tüntetés, noha a demonstrálók felborítottak néhány plakátot a parlament előtt. A tüntetők Vučić-ellenes szlogeneket skandálnak, hallani a sípokat is, de beszédet senki sem tartott, hiszen spontán megmozdulásról van szó.

A polgárok arra kérnek mindenkit, hogy folytassák a demonstrációkat, mert „ez a jobb jövőért vívott első csata”. Semmit sem lehet egyetlen nap alatt megoldani, így nem lehet egyetlen nap alatt megszabadulni a diktatúrától sem – üzenik a megmozdulás szervezői a Facebookon, s ugyanakkor arra kérik az embereket, hogy a kisebb településeken is szervezzenek hasonló megmozdulásokat a közösségi hálók révén.

 

Újvidéken is tüntetnek
Néhány százan gyűltek össze ma délután Újvidéken a Vajdaság a diktatúra ellen címet viselő tüntetésen, ahol a demonstrálók elsősorban amiatt elégedetlenkedtek, mert a város szavazati joggal rendelkező polgárainak fele nem is élt szavazati jogával. Ezt a megmozdulást is a közösségi háló révén szervezték meg, az egybegyűltek zöme itt is fiatal volt, akik azt mondják, nem szeretnének elköltözni szülőföldjükről a választási eredmények miatt, inkább azon vannak, hogy előkészítsék a terepet az emberek eszmélésére a következő választások alkalmával.

Felirat a táblán: „Ha nektek jó ez így, akkor semmi…” (Hangulatkép az újvidéki tüntetésről)