A szerbiai rendőrség reprezentatív szakszervezete és a szerbiai katonai szakszervezet szombaton közleményben jelezték, hogy a tagságuk rossz anyagi helyzete és életszínvonala miatt április 8-án Belgrádban a Szerb Kormány épülete előtt tüntetést szervez.

A közleményben, amelyet Veljko Mijailović, rendőrségi szakszervezet elnöke írt alá, többek között az áll, hogy a belügyminisztériumban és a szerb katonaságban levő nehéz helyzet arra kényszerítette őket, hogy negyedik alkalommal is az utcára vonuljanak és ott harcoljanak a jogaikért. Négy hónappal ezelőtt szervezték meg az első tüntetést és azóta még kétszer jelezték elégedetlenségüket, azonban senki nem méltatta őket még annyira sem, hogy meghívja a képviselőket egy komoly megbeszélésre.

„Elegünk van fizetésemelésről és a munkafeltételink javításáról szóló hamis ígéretekből. Elegünk van a politikai úton történő előléptetésekből, ahelyett, hogy ez érdem szerint történne. Abból is elegünk van, hogy amennyiben a rendőrök nem azt csinálják, amit megparancsolnak nekik, akkor úgy félemlítenek meg bennünket, hogy lényegtelen munkával bíznak meg bennünket ” – olvasható a közleményben, amelyben az is áll, hogy a jelenlegi rendszer ezer sebből vérzik, és sürgős változásokra van szükség.

Az elnökválasztás első fordulója után nemcsak a rendőrök és a katonák, hanem a postások is tüntetni készülnek. A PTT Szerbia szakszervezet jelezte, hogy az általános munkabeszüntetésre az elnökválasztás után kerül sor, mivel azt szeretnék bizonyítani, hogy nem politikai motiváció áll a kezdeményezés mögött, hanem „éhesek és mérgesek a munkásokkal szembeni dölyfös és embertelen viselkedés miatt”.

A postások tüntetéséről szóló cikk:

Szerdán egyórás munkabeszüntetés az újvidéki postákon

Az újvidéki postákon szerdán 11 óra 59 perctől egyórás, figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak a dolgozók, mivel nem teljesültek a követeléseik. Az egyórás figyelmeztető sztrájkra azért kerül sor, mert a Szerb Kormány és a Posta vezetősége nem foglalkozik a munkavállalók kéréseivel.