A Hágai Törvényszék kérelme alapján az Interpol vörös elfogatóparancsot írt ki a Szerb Radikális Párt (SZRP) három tagja ellen a bíróság megsértése miatt.

„Az Interpol március 24-én értesítette a Törvényszéket, hogy vörös elfogatóparancsot adott ki Petar Jojić, Jovo Ostojić és Vjerica Radeta ellen azon ügy miatt, amelyet a Törvényszék előtt indítottak ellenük” – olvasható többek között a Hágai Törvényszék közleményében.

A Törvényszék azzal vádolta meg Petar Jojićot, Jovo Ostojićot és Vjerica Radetát, hogy befolyásolták a szemtanúkat a pártvezérük, Vojislav Šešelj elleni eljárásban, s fenyegetéssel, zsarolással és kenőpénzzel rávették őket vallomásuk megváltoztatására, illetve arra, hogy álljanak el a tanúskodástól.

A Törvényszék még 2015 januárjában elküldte a belgrádi hatóságoknak a három radikális elleni elfogatóparancsot, de az ügyben semmilyen előrelépés nem történt.

Mivel Belgrád néhány alkalommal megtagadta a parancsot, hogy letartóztassa és kiadja Hágának a három radikálist, a Törvényszék október 5-én nemzetközi elfogatóparancsot írt ki Jojić, Radeta és Ostojić ellen.

A Hágai Törvényszék már kétszer jelentette fel Szerbiát az ENSZ Biztonsági Tanácsánál, mert az ország nem működik együtt a három radikális ügyében. A Belgrádi Felsőbíróság tavaly úgy határozott, nincs törvényi alapja a radikálisok letartóztatásának és kiadatásának, mert a Hágai Törvényszékkel való együttműködésről szóló nemzeti törvény csak a háborús bűnnel vádolt személyek esetében irányozza elő a kiadatási kötelezettséget, s nincs szó a bíróság megsértéséről. (Forrás: N1 Televízió)