Egy olvasónk hívta fel a figyelmünket, még akkor is, ha megfenyegettek bennünket, hogy részt kell vennünk a láncszavazás nevet viselő választási csalásban, kivitelezhető, hogy ne a megbízónk által előre bekarikázott jelöltre adjuk le a szavazatunkat.

Mit kell tenni a „bolgár vonat” ellen?

Először is kezdjük azzal, mi az a „bolgár vonat”, mert lehet, hogy az olvasóink között vannak olyanok, akiket kényszerítettek a „bolgár vonat”-ban való részvételre, vagy éppen az április 2-ai elnökválasztáson kell majd részt venniük a „vonatozásban”. A Szerbiában „bolgár vonat”-ként ismert módszer (magyar megfelelője a láncszavazás) nem más, mint egy jól működő szavazatvásárlási rendszer, ami arra szolgál, hogy elcsalják a választásokat.

Amikor megkaptuk az előre kitöltött szavazólapot, szépen besétálunk vele a szavazóhelyiségbe, leülünk és bekarikázzuk az összes jelölt előtt levő számot, utána pedig azt az egy nevet kivéve, amelyre mi szeretnénk szavazni, az összes többit áthúzzuk. Így marad tizenegy bekarikázott számunk és tíz áthúzott nevünk, s a szavazatunk érvényes lesz, és arra adtuk le, akire mi szerettük volna. Az üres lapot aztán oda lehet adni a megbízónak, hadd higgye, hogy minden a legnagyobb rendben van…