Szerbiában és egyben a világon is első ízben hajtottak végre méhátültetést egypetéjű ikrek között a belgrádi Tyrš utcai (Tiršova) egyetemi gyermekklinikán.

A műtétet nemzetközi orvoscsoport hajtotta végre, köztük nagy transzplantációs gyakorlattal rendelkező külföldi orvosok, Mats Brännström svéd orvosprofesszor vezetésével. A csapatban volt három orvos a göteborgi klinikáról, három a Harvardról és három izraeli orvos, valamint a belgrádi klinika orvoscsoportjai.

A beavatkozás, a méh kivételétől számítva az átültetés befejezéséig március 26-án reggel 8 órától másnap hajnalig tartott.

A műtéten átesett egypetéjű ikrek Szerbiában élnek és 37 évesek. Miután az ikerpár egyik tagja, aki méhhel született, már három gyermeknek életet adott, úgy döntött, segíteni fog testvérén, aki méh nélkül jött a világra.

“A páciensek jól vannak, gyógyulásuk tempója megfelelő. Az operáció után fázis ideális, noha még semmi sem biztos, de örülünk, hogy jelenleg minden a várakozásoknak megfelelően alakul”, nyilatkozta Zoran Radojičić, a Tyrš utcai klinika igazgatója, aki szerint nem számít nagy ritkaságnak az, ha a leánygyermekek méh nélkül jönnek világra. A statisztika szerint évente 10-15 kislány születik ezzel a rendellenességgel.

“Ez a transzplantáció óriási jelentőséggel bír, mert innentől ezek a kislányok is anyák lehetnek. Az operáció nem könnyű, hosszú időt vesz igénybe, de 10 évvel ezelőtt az emberek még csak álmodhattak ilyen beavatkozásról”, mondta Radojičić.

Brännström professzor, a göteborgi egyetemi klinika transzplantációs szakorvosa kiemelte, egyedülálló beavatkozásról van szó, mert ez az első eset, hogy egypetéjű ikrek között végeznek el ilyen műtétet.

“Maguknak itt nagyon jó műszaki és orvosi feltételeik vannak, kiváló a szakembergárda, s hát az ikrek is itt élnek, ezért esett a választás Belgrádra. A Tyrš utcai klinikával évek óta együttműködünk, évek óta a csapatunkhoz tartozik dr. Milenković, aki Svédországban él és dolgozik. Őt már húsz éve ismerem. A csapat mögött évtizedes kutatómunka és beavatkozások egész sora áll”, nyilatkozta a műtétet levezető svéd orvosprofesszor, aki szerint az egypetéjű ikrek közötti transzplantáció azért fontos az orvostudomány szempontjából, mert szöveteik azonosak és nagyobb az esély arra, hogy a műtétet követően a páciens a terhességet sikerrel kihordja. (Forrás: VajdaságMa)