A héten a harmadik ruhát is elajándékoztuk. Nemcsak a külföldre szakadt munkatársaink, de olvasóink között is, úgy látszik, híre ment, hogy a Családi Kör által örömet szerezhetnek néhány itthoni olvasónak vagy azok gyerekeinek. Ezúttal egy külföldi egyetemen tanuló lány jelentkezett, s felajánlotta, hogy szerény lehetőségeihez mérten ő is hozzájárulna az itthon az általános vagy középiskolát befejező lányok öröméhez, mégpedig egy-egy kis táskával, amivel kiegészíthetik ballagási öltözetüket. A szelvényünket keressék a lapban.

Egyetlen párt ragadta magához a hatalomgyakorlást, az állami intézményeket pedig saját érdekeinek rendelte alá – interjú Saša Janković elnökjelölttel, aki az országban uralkodó helyzetről, saját ambícióiról és a magyaroktól kapott támogatásról is beszélt a Családi Körnek.

Ki jár jól az 50 milliárdból? A Prosperitati pályázatok buktatóiról, valamint arról, átlátható-e a mára üzleti hálózattá duzzadó Prosperitati-biznisz. Ki jár jól valójában a magyar állam támogatásával? – ennek jártunk utána.

Kevés lesz idén a méz, tömeges méhpusztulás söpört végig Vajdaságon is a tél folyamán. Adai és moholi méhészekkel beszélgettünk a gondjaikról.

Oktatási szakértőnk szerint a mai oktatás és nevelés egyik legnagyobb gondja az iskolán belüli erőszak. A gyerekek egyre erőszakosabbak, az intézmények pedig tehetetlenek.

Nyugdíjasok figyelmébe ajánljuk Takács Magda írásait az ideiglenes nyugdíjvégzés időtartama korlátozásának kérdéséről és arról, kik és milyen mércék alapján kérhetik felmentésüket az egészségügyi részesedés fizetése alól.

A dúla a deréktól felfelé, a szülésznő és az orvos a deréktól lefelé gondoskodik az anyáról – beszélgetés Vataščin Balázs Emese szabadkai dúlával

Indul a medvehagyama szezon! Ízletes recepteket gyűjtöttünk össze, a húsgombóclevestől a kukoricatócsniig.

A héten hosszú távú időjárás-előrejelzést és holdnaptárt is közöl a lap

Végezetül megjegyezzük: aki nem szavaz, annak nincs joga panaszkodni!