Teljes felfordulást okozott a világhálón a hír, miszerint a legendás Branko Kockica is támogatja Aleksandar Vučić elnökké választását, vagyis, hogy azon 650 közéleti személyiség között van, akik aláírták az erre vonatkozó kiáltványt.

Vasárnap délután Branko Kockica Facebook-oldalán jelent meg egy bejegyzés, amely cáfolja, hogy ő aláírta volna ezt a kiáltványt.

„Tekintve, hogy a médiában megjelent, hogy Branko Kockica is támogatta Vučićot, ezt cáfolnunk kell. Branko Kockica NEM támogatja Vučićot, mint ahogy eddig sem soha nem támogatta ezt a képmutatót és csalót.

Branko Kockica mindenkit arra kér, hogy menjen el szavazni és voksoljon bárkire, csak ne Vučićra.

Tatatatira!“ – áll a bejegyzésben.

Ezt követően aztán a Tanjug hírügynökség adta hírül, hogy a színész mégiscsak a haladó vezért támogatja, habár az indoklás alapján a hír olyan, mintha a Njuz.net szatirikus portálon jelent volna meg. Kockica ugyanis azt nyilatkozta, hogy azért támogatja Vučićot, mert tudja, hogy gyerekkorában ő is nézte a Kocka, kocka, kockica című tévéműsort illetve, mert hiszi, hogy a Belgrád vízivárosban gyerektartalmak is lesznek.

Ezek után várjuk mi lesz a mese vége. Ha változás lesz, közöljük…