A rendkívül gyorsan változó világban nagy szükség van bátor vezetőkre, mert ők tudják erőssé tenni országainkat, nemzeteinket, Aleksandar Vučić pedig bátor vezető – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Belgrádban Aleksandar Vučić miniszterelnök elnökjelölti kampányrendezvényén, ahol szerbül mondta el beszédét.

 

„Ha néhány évvel ezelőtt egy szerb elnökjelölt a magyar külügyminisztert hívta volna meg a kampánygyűlésre, minden bizonnyal azt gondolták volna róla, hogy elment a józan esze” – fogalmazott Szijjártó Péter a belgrádi kampányrendezvényen. Szerinte mára ez a helyzet teljes mértékben megváltozott – jelentette a Magyar Távirati Iroda. „A történelmi feszültségektől terhelt viszonyunk történelmi barátsággá vált. A jószomszédi viszony, a barátság mindkettőnket erősít, a veszekedések, a konfliktusok pedig legyengítenek minket” – mondta Szijjártó, aki beszélt arról is, hogy „a magyarok és szerbek közötti történelmi barátság létrehozása nagymértékben Aleksandar Vučić érdeme”, aki olyan erőfeszítéseket tett és olyan kompromisszumokat vállalt, „amelyeket csak bátor emberek, bátor vezetők tudnak megtenni”.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar kormány és a magyar miniszterelnök sokat tett azért, hogy Magyarország erős legyen, Budapest érdeke pedig az, hogy Szerbia is erős legyen. Szerinte ehhez arra van szükség, hogy Szerbia minél gyorsabban haladjon előre az európai uniós integráció folyamatában. Aleksandar Vučić az európai integráció mellett elkötelezett politikus – mondta Szijjártó Péter, majd hozzátette, Magyarország segíteni fog Szerbiának ebben, mint ahogyan eddig is segített.

„Nagyon becsüljük mindazt, amit Önök az utóbbi időben az itt élő magyarokért tettek. A vajdasági magyarok számára biztosított jogok és lehetőségek igazán elérik az európai standardokat. Éppen ezért soha nem fogjuk hagyni, hogy Önöket bárki kioktassa a kisebbségi jogok vonatkozásában” – fogadkozott Szijjártó Péter, aki azt is megígérte, hogy Budapest nem hagyja, hogy Szerbia integrációját bármely brüsszeli intézmény vagy bármely uniós tagállam blokkolja.

Szijjártó felhívta a figyelmet arra, hogy Szerbiának kulcsszerepe van a nyugat-balkáni térség stabilitásában, a stabil és erős Szerbia nélkül ugyanis nincs regionális stabilitás sem. „Ezért szurkolunk mi Aleksandar Vučićnak a szerbiai elnökválasztáson” – zárta szavait Szijjártó Péter. A belgrádi kampányrendezvényen felszólalt Alfred Gusenbauer egykori osztrák kancellár, valamint Gerhard Schröder volt német kancellár is, aki az európai integráció folytatását, valamint a térségbeli országok megbékélésének fontosságát hangsúlyozta.

Aleksandar Vučić felszólalásában köszönetet mondott a külföldi támogatásért. Kiemelte: Szerbia előtt számos kihívás áll, sok feladatot kell még teljesítenie. „Mindenki elnöke szeretnék lenni” – fogalmazott a politikus, majd hozzátette, hogy kötelességét mindig komolyan fogja venni, és nem adja fel semmilyen elé kerülő akadály miatt – jelentette a távirati iroda.

 

A hírhez nem fűzünk semmiféle kommentárt – a hír szent, a vélemény szabad –, mindenkinek, így Szijjártó Péternek is jogában áll olyan véleményt megfogalmazni, amilyet csak a szíve diktál. Sőt, jogában áll egy-egy választási kampányban azt támogatni, akit erre érdemesnek talál. Ezzel nem vitatkozunk. Két mondata azonban már túlmutat ezen: „A vajdasági magyarok számára biztosított jogok és lehetőségek igazán elérik az európai standardokat. Éppen ezért soha nem fogjuk hagyni, hogy Önöket bárki kioktassa a kisebbségi jogok vonatkozásában.” Felesleges szócséplés helyett, mindenki, így Szijjártó Péter számára is érthető módon reflektál erre a két mondatára a nyitóképünk helyén látható illusztráció. Köszönjük! (Az illusztrációban található trágárságért olvasóink elnézését kérjük, ez nem a mi sarunk, mi is így találtuk az interneten, de a szóhasználatától eltekintve, annak mondanivalóját üzenetértékűnek tartjuk…)