A hatalom és az ellenzék pártjai szüntelenül egymásra mutogatnak és a választások meglopásával vádolják egymást a korábbi választások kapcsán, ezek közül a leggyakrabban emlegetett módszer az úgynevezett bolgár vonat.

A Danas napilap újságírói beszélgettek egyes pártok aktivistáival, akiket a választási csalás és a választókkal való manipuláció módszereiről kérdezték.

A választási manipulációhoz tartozik a médiában való aránytalan megjelenés, különösen az országos frekvenciával rendelkező tévéken, de hozzátehetjük magyar vonatkozásban a VMSZ dominanciája alatt lévő lapokat és elektronikus médiát is.

A másik jellemző módszer a rendezetlen választói névjegyzék, amely tartalmazza a holtak illetve kitelepültek neveit is, mint ahogy az a gyakorlat is, ami a magyarlakta településeken is tapasztalható, amikor az embereket arról kérdezgetik, hogy kire fog szavazni. Ide tartozik az úgynevezett biztos szavazatok gyűjtése is, ami együtt jár a munkahellyel való zsarolással.

A pártonbelüli források a Danasnak elmondták, a választási csalás hamis személyi igazolványok kiadásával is végrehajtható, akadt rá példa, hogy egy-egy személy akár 50 különböző személyi okmányt is kapott. Az egyik ellenzéki jelölt stábja szerint nagy valószínűséggel erre készülnek most is.

A legtöbbet emlegetett módszer a bolgár vonatnak nevezett eljárás, amit már ki is próbáltak. Ez úgy néz ki, hogy a szavazópolgár kap egy kitöltött szavazólapot, amit bevisz magával, ezt dobja be az urnába, az üreset, amit benn kap, azt pedig kinn átadja az adott párt embereinek, mint bizonyítékot, hogy arra szavazott, akitől a pénzt kapta. Egy-egy szavazatért általában 1000 dinárt fizetnek.

A szavazás napján az is gyakori, hogy a párt mozgó csoportjai megjelennek az előzőleg összeírt szavazóknál, akik azt mondták korábban, hogy az adott jelöltre szavaznak, és számonkérik a családon, hogy volt-e már szavazni. Az emberek félelemből szót fogadnak.

Egy személy azt is elmondta, hogy amikor ezek a nehézfiúk megjelennek, nemigen mer az ember ellentmondani nekik.

Számos manipuláció lehetőség létezik a szavazóhelyek bezárása után is. A szavazatszámlálás során arra is volt példa, hogy a szavazatszámláló bizottság egy tagja grafittal kente be az ujját, amit rányomott valamely jelölt mellett a számra, ezzel pedig az a cédula érvénytelen lett. Oda kell azonban figyelmi a választási anyag átszállítására is a választási bizottságokba. A források szerint a legkomolyabb lopásra akkor van lehetőség, amikor a Köztársasági Választási Bizottság adatkezelői beviszik az eredményeket a számítógépes rendszerbe. Elegendő egyetlen számot félreütni, máris komoly változások keletkeznek az eredményekben.