Az április elnökválasztáson a cél Aleksandar Vučić legyőzése, aminek folytán megváltozik a rendszer, szétesik a Szerb Haladó Párt és előrehozott parlamenti választások lesznek – mondta el Saša Radulović az Elég volt mozgalom elnökjelöltje a B92 tévé Kažiprst című műsorában. Szerinte átalakulhat a politikai színtér, Szerbiának új erőkre van szüksége, ezért is üdvözli az új opciók, Saša Janković és Vuk Jeremić megjelenését, mert új szeleknek kell fújniuk, az embereknek el kell hinniük, hogy lehetséges a változás.

Radulović bízik benne, hogy lehetséges a második forduló és neki van esélye bejutni.

„Megállapodásra törekedtünk, mert ez egy Vučić elleni választás, ahogyan október 5-én is Milošević ellen és nem Koštunica mellett szavaztunk. Ezért kell mozgósítani minden réteget, ezért szálltam be én is a versenyre és ezért van itt Beli is“ – mondta.

Az Elég volt vezetője szerint Szerbiában „ég a ház“.

„Sokba kerülnek nekünk a kifizetett szubvenciók, a tendereken történő lopások, az ország megsemmisítése. A legrosszabb káderek ülnek a vezetői székekben, de nem csak a gazdaságban, hanem a művelődésben, az egészségügyben és az oktatásban is. Az olcsó munkaerő országa lettünk, ahonnan a gyerekek is menekülnek, de most lehetőségünk van ezen változtatni“ – mondta.