Vuk Jeremić elnökjelölt felesége, Nataša Jeremić erélyesen elutasította a Szerb Haladó Párt közleményében olvasható vádakat, amely szerint Szerbiában ő felügyeli a teljes kábítószerpiacot. A korábban újságíróként dolgozó Nataša Jeremić azt mondta, sosem volt kapcsolatban a kábítószerrel, a közlemény elolvasása óta félti az életét, és úgy gondolja a közlemény mögött nem más, mint Aleksandar Vučić, a Szerb Haladó Párt elnöke, a hatalmi koalíció elnökjelöltje áll.

Soha nem fogyasztottam kábítószert. Tíz éve nem ittam meg egy pohár bort se, és ezt mindenki tudja, ugyanis a mögöttünk levő tíz évben nem sikerült teherbe esnem. Nem tudom, ezek után mire számíthatok, talán holnap kábítószert rejtenek el nálam. Életemben először félek és úgy gondolom, hogy mindenre képesek – mondta Nataša Jeremić a keddi sajtótájékoztatón, amelynek témája a Milenko Jovanov, a Szerb Haladó Párt főbizottsági tagja által kiadott közlemény volt. A közlemény szövege miatt Aleksandar Vučić miniszterelnök és elnökjelölt bocsánatot kért, de nem felejtett el üzenni az általa DOS-os jelölteknek: „csak folytassák a családom elleni támadásokat, mivel a kampány eddigi részében jól látszott, hogy nincs más programjuk és politikájuk”.

Nataša Jeremić a bocsánatkérést nem fogadta el, mivel úgy gondolja, pont Vučić áll a közlemény mögött, mivel, ha a médiában megjelenő összes szót ellenőrzi, akkor egyértelmű, hogy tudnia kell, milyen közleményt ad ki az a párt, amelyiknek ő az elnöke. Nataša Jeremić azt üzente Aleksandar Vučićnak, hogy szégyellje magát, s amennyiben úgy dönt, hogy bíróságra viszi az ügyet, akkor a vádlottak között a jelenlegi miniszterelnök is szerepelni fog.

Nataša Jeremić korábbi kolléganői a Szerb Rádió és Televízió szerkesztőségéből eljöttek a sajtótájékoztatóra és támogatásukról biztosították az elnökjelölt feleségét, aki mikor megköszönte a bátorságukat, sírva fakadt.