Alecia Beth Moore is fellép az idei Sziget Fesztiválon! Ha valakinek erről a névről nem ugrik be egyből a világ egyik legsikeresebb énekesnője, annak segítségül: ő nem más, mint P!nk, aki az idei Sziget úgynevezett mínusz egyedik napjának lesz a szupersztárja.
A háromszoros Grammy-díjas P!nk napjaink egyik legsikeresebb női előadója, 2000-ben megjelent debütáló albuma óta már több mint hatvanmillió eladott lemezzel büszkélkedhet. A 2013-as The Truth About Love-ból világszerte több mint hétmillió példányt adott el. Az énekesnő ezután egy időre visszavonult, azonban 2016-ban újra stúdióba ment és elkezdett dolgozni hetedik lemezén. Ennek az első dala a Just Like Fire volt, ami az Alice Tükörországban című Disney-film zenéje is egyben. És bár 2016 karácsonyán életet adott második gyerekének, P!nk nehezen bírja éneklés nélkül: a minap látott napvilágot a Sia-val közös daluk, a Waterfall. A legfrissebb hírek pedig arról szólnak, hogy idén jön a P7, azaz a hetedik album. Csupán néhány koncertet jelentett be 2017-re a kisugárzásáról és legendás élő fellépéseiről ismert szupersztár, és kevés idei koncertjének egyike pont Budapesten lesz, augusztus 9-én, a Sziget Fesztivál nagyszínpadán.