Még ha kedves gesztusnak is tűnik, de ne küldjünk a kiskorú gyerekünk, unokánk nevében leveleket nyereményjátékokra. Ezt elsősorban azoknak ajánljuk a figyelmébe, akik épp „küldözgetik a számlákat” az aktuális Fogd a számlát és nyerj játékba.

Március 18-án lesz a játék következő fordulója, de még most is az első húzásról beszélnek sokan. A B92 csütörtökön jelentetett meg egy történetet a prijepolji Nestorović családról, akik borítékja egyike volt azon harminc boríték közül, amelyeket kihúztak, de nem a szabályok szerint töltötték ki az adatokat.

Történt ugyanis, hogy az egyik autót egy bizonyos Ilija Nestorović nyerte meg. Legalábbis úgy tűnt elsőre, mert az ő borítékját húzták ki.

– Csörgött a telefon, jöttek a szomszédok, mindenki gratulált, kiabálva kérdezték: ez a te fiad? – meséli Zlatko Nestorović.

Csakhogy, Ilija 11 éves. A nyereményjátékok szervezését szabályozó törvény szerint gyerekek nem vehetnek részt szerencsejátékokban, a számlás játék pedig annak számít.

– Kiskorúak nem vehetnek részt ebben a játékban, ezt már többször is elmondtuk, de sokan nem követték az utasításokat, nem olvasták el azokat, ezért történnek meg ilyen dolgok – mondja Željko Ožegović az államigazgatási és önkormányzati minisztériumból.

A számlaküldős nyereményjátékra eddig 5.1 millió boríték érkezett.

(Fotó: Tanjug)