Az utolsó helyig megtelt Szabadkán a Népkör nagyterme, ahol a Magyar Mozgalom tartotta március 15-i ünnepi műsorát. A közönséghez Zsoldos Ferenc, a mozgalom vezetőségi tagja szólt, aki arról beszélt, ma veszélyben az egyén szabadsága, ami a nemzet megmaradását is veszélybe sodorja.

A szabadságot erősítenünk kell, nem szabad az embereket nehéz helyzetbe hoznunk, olyanra kényszerítenünk őket, amit nem akarnak, csak a szegénységük miatt teszik meg. Ezt tartom fontosnak tehát, hogy a nemzet és a szabadság együtt jár. Egy nemzet attól erős, hogy szabad emberek alkotják, akik mindent megtennének érte – hangsúlyozta Zsoldos. Hozzátette, amit a vajdasági magyar hatalmi elit jelenleg épít, az nem a nemzet megmaradásáról szól, hanem hatalomról és pénzről.

Egy ilyen rendszer azonban csak addig lesz erős, amíg pénz és hatalom van. Ha ez eltűnik, nem lesz semmi. Mindez azért szomorú, mert az elmúlt 100 év arról szólt a délvidéki magyarság számára, hogy a közösség megtartotta önmagát, miközben rendszerek jöttek mentek” – tette hozzá, ám bátorítónak tartja, hogy ma is vannak, akik a negatív folyamatok ellenére is küzdenek a szabadságért.

Itt vannak önök, és én hiszem, hogy az emberi erő és lélek erősebb mindennél” – zárta beszédét Zsoldos.

A műsor folytatásában alkalmi összeállítást tekinthettek meg a jelenlévők. Csernik Árpád és a Népkör Róna táncegyüttesének műsorát a közönség hosszan tartó vastapssal jutalmazta.