A Beli – Csak erősen polgári csoport szóvivője, Stevan Vlajić reagált azokra a vádakra, amelyekkel Miroje Jovanović újvidéki ügyvéd illette őket. Az ügyvéd azt állította, hogy miután panaszt nyújtott be Luka Maksimović (Ljubiša Preletačević Beli) elnökjelöltségére, fenyegetni kezdték, és szerinte emögött az elnökjelölt csapata áll. Ezzel szemben Vlajić azt állítja, nem Preletačević áll emögött.

A szóvivő arra emlékeztetett, hogy amikor még kérdéses volt Beli jelöltsége, pont az érintett volt az, nyugalomra intett, Jovanović panasza után pedig arra szólította fel szimpatizánsait, hogy senki se „zaklassa Mirojet”.

– Ők csak erre várnak. Mi nem felelhetünk azért, amit más leír, azok a kijelentések komolytalanok, de nem Mladonovacból származnak. Biztos vagyok benne, hogy nem Luka Maksimović áll mögöttük – mondja Vlajić, aki szerint Jovanović áldozatot akar csinálni magából, miközben semmibe vennék azt a 13 ezer aláírást, amivel támogatták Belit, és a támogatók akaratát.

– Meg akarják akadályozni Beli jelölését, mert félnek tőle – jelentette ki a szóvivő, majd aláhúzta: az ügy inkább politikai jellegű mintsem jogi.

Vlajić tagadja azt is, hogy közük lenni azokhoz a weboldalakhoz, amelyen Jovanovićot kiröhögik. Egy hivatalos oldaluk van, a samojako.rs, mondja a szóvivő.

– Egy ilyen pillanatban, amikor fontos dolgok történnek, a legkevésbé sem Miroje Jovanovićtyal akarunk foglalkozni – nyilatkozta a szóvivő az N1 televíziónak.

(Fotó: samojako.rs)