A Szerb Haladó Párt vajdasági sajtóközpontja kedden kiadott közleményében hívta fel a figyelmet arra, hogy Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökségi tagja, köztársasági parlamenti képviselő felkérte a vajdasági magyar szavazópolgárokat, hogy vegyenek részt az április 2-i választásokon, és szavazatukkal támogassák Aleksandar Vučićot. Mint a közleményből kiderül, Pásztor Bálint ezt a VMSZ pancsovai helyi szervezetének ötéves fennállása alkalmából tett látogatása alkalmával mondta, és emlékeztetett arra, hogy pártja köztársasági és tartományi szintű megállapodást kötött a Szerb Haladó Párttal.

Pásztor Bálint pancsovai felszólalásában hangsúlyozta: olyan eredmények születtek, amelyek igazolják, hogy ezt az együttműködést folytatni kell. A politikust az alkalmi látogatásra elkísérte Kovács Elvira, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője is. A pancsovai helyi szervezet tagjaival folytatott beszélgetésben szóba kerültek még a kormányalakítás óta megvalósított eredmények, az infrastruktúra fejlesztési prioritásai és a kisebbségi cselekvési terv is – írt a közleményében a Szerb Haladó Párt vajdasági sajtóközpontja.