Mrożek novellát olvasok…

Veiszer Alinda vendége voltam a Hírtévében. Felszabadultan válaszoltam a kérdéseire, mert felismertem, hogy Alinda mindent tud rólam, amit egy műsorvezetőnek tudnia kell. Bejelentette az Egy makró emlékiratainak új kiadását, majd az Exterritóriumra, a Neoplanta, avagy az Ígéret Földjére is kitért. Amikor a Balkáni szépség, avagy Slemil fattyújára utaltam, közbevetett kérdéséből megértettem, hogy ezt is ismeri. Nem mulasztottam el, hogy kitérjek a vajdasági magyarok drámai helyzetére, és szóvá tettem a hatalmas méretű elvándorlást is. Itthon ugyanerről újabb híreket hallok. Az egyik tanárnő meséli, hogy nyolc gimista végzős közül hét Magyarországon folytatja tanulmányait. Az anyaországi intézetek rendkívül kedvező feltételeket biztosítanak számukra. Ha igy haladunk, kiürülnek iskoláink, panaszolja. Aztán a 444.hu honlapon olvasom a hírt, hogy a magyar kormány a maradáspolitika, a nemzeti összetartás érdekében a Topolya TSC focicsapatának hárommilliárd forintos állami támogatást biztost. Levonom a nemzetpolitikai tanulságot: a Vajdaságban jobb harmadosztályú focistának lenni, mint Sterija-díjas, elsőrangú színésznek vagy színésznőnek. A honlap riportere ellátogatott Topolyára, ahol kiderítette, hogy „felnőtt csapatban csak egy magyarul beszélő játékos kap helyet”, aztán egy edzésen kiderült, hogy az is szerbül folyt. Sebaj, gondolom, távoznak az orvosaink, az ápolónőink, a szakembereink, de marad egy-két, vagy esetleg három a nemzeti érzést ápoló focistánk. Bosszankodom? Többé nem! Elképzelem, hogy egy Mrożek novellát olvasok.

(Végel László írása a Családi Kör nyomtatott kiadásában jelent meg)

 

Topolyai fociakadémia – hogy lesz ebből nemzeti ügy?

Vajdaságot is elérte az immár határtalannak nevezhető orbáni fociláz: Dunaszerdahely, Eszék, Munkács és Csíkszereda után egy vajdasági település is (több) milliárd forintos támogatásban részesül. Habár Tóthfaluban már működik egy fociakadémia, nem azt fejlesztik, bővítik, hanem egy újat építenek Topolyán, ahol a felnőtt csapatban mindössze egy magyar anyanyelvű játékos szerepel.

A 10 millió eurós kérdés: hol épül Vajdaságban fociakadémia a magyar állam pénzéből?

Amikor december 20-án az 1801/2016-os magyar ból kiderült, hogy az Orbán-kormány 3 milliárd forinttal (10 millió euró) támogatja a Délvidéki Sport Akadémiát, több magyarországi újság is szerette volna megtudni, pontosan melyik klub kapja ezt a pénzt. sikertelenül jártak, ugyanis az interneten egy árva szót sem találni a Délvidéki Sport Akadémiáról.