Az ismételten és állandóan előterjesztett ellenzéki javaslat, amely a zentai Magyar Művelődési-Oktatási Központ megalapítására vonatkozik, a Vajdasági Magyar Szövetség számára elfogadhatatlan, mivel több, a nemzeti közösségünk számára a gyakorlatban már megvalósuló jogot vesztenénk el annak elfogadása után – írta a zentai községi képviselő-testület pénteki ülése után kiadott közleményében a Vajdasági Magyar Szövetség. Amellett, hogy a szerbiai jogrend törvényes lehetőségeit sem meríti ki oly mértékben, ahogy azt teszi a mostani művelődési központ – tették hozzá.

 

„A Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ nevéből is világosan kitetszik, hogy a magyar érdekvédelem az egyik központi feladatköre. Ez a központ a mindenkori Zentai Önkormányzat és a Magyar Nemzeti Tanács egyik legfőbb magyar érdekvédelmi bástyája. Ez az intézmény képezte alapját a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, a Zentai Magyar Kamaraszínház és a Gödöllői Szent István Agrártudományi Egyetem kihelyezett tagozata létrehozásának” – olvasható a közleményben.

A párt helyi szervezete hozzátette még: „A Vajdasági Magyar Szövetség nem csak tömbmagyarságban gondolkodik, hanem a szórvány közösségeink érdekeit is szem előtt tartja. A kölcsönösség elvével összhangban azért támogattuk a Stevan Sremac Helyismereti Alapítvány technikai átalakítását, mivel csak így tudjuk biztosítani, hogy a szórványban élő nemzettársaink meg tudják valósítani ugyanazokat a jogokat, amelyeket mi Zentán.”

A közlemény egy hangsúlyosan kiemelt mondattal zárul:

„Vannak nemzeti ügyek, amelyekről a magyar ember nem beszél, hanem csinálja.”

A közleményt sem a Vajdasági Magyar Szövetség nevében, sem annak zentai helyi szervezete nevében nem írta alá senki, de annak kiadása után Juhász Attila, a város korábbi VMSZ-es polgármestere azonnal megosztotta a Facebookon, ezért feltétezhetjük, hogy legalább annak megfogalmazásában, illetve jóváhagyásában közreműködött.

Sajnos, a sportstratégia szövegének fordításában korábban nem volt ennyire akkurátus. Az ezzel foglalkozó cikkünket itt találhatják meg olvasóink:

VMSZ szeretni Vučić, de nem beszélni magyar

„A sport, mint szabad emberi aktivitás a pszicho-fizikális képesség fejlesztésére irányul. Az, mint ilyen elegendő motívum, hogy az emberek fizikális aktivitásokkal foglalkozzanak, amely az egészség megőrzésére és előmozdítására irányul, úgy fizikálisan, mind mentálisan.