Vuk Jeremić, a Nemzetközi együttműködés és fenntartható fejlődés központjának (CIRSD) elnöke csütörtökön adta át a Köztársasági Választási Bizottságnak az elnökjelöltséghez szükséges aláírásokat. Az április másodikán esedékes államfőválasztásra Jeremić valamivel több mint 15 támogatói aláírással készül, írja a FoNet hírügynökség.

Az átadáson Jeremić társaságában volt Dragica Minić, a Nyugdíjasok Új Szövetségének elnöke, A Sloga egyesület elnöke, Željko Veselinović és Vladimir Marković, akinek ingatlanát lerombolták a belgrádi Savamala városrészben történt bontás során az április 24-e és 25-e közötti éjszaka.

Jeremić ez alkalommal kijelentette, azért jelölteti magát Szerbia elnök posztjára, mert egyre nagyobb szakadék tátong a szegények és gazdagok között, az ország polgárai jobbat érdemelnek ennél, de ehhez meg kell változtatni ezt a rendszert, amely megszűnt gondot viselni az ország polgárairól.

Azért adta át a támogatói aláírásokat éppen március 9-én, mert szimbolikus jelentősége van ennek a napnak – ez a nap azt a megosztást és belső feszültséget jelképezi, aminek soha többé nem szabad megismétlődnie Szerbiában, mondta.

Az elnökválasztásnak eddig három biztos indulója van. A választási bizottság eddig Aleksandar Vučić, Saša Janković és Vojislav Šešelj jelöltségét hagyta jóvá.

Április másodikán összesen 8253 szavazóhelyen voksolnak majd Szerbia választópolgárai.

(Fotó: Tanjug)