A belgrádi bulvármédia kereszttüzébe került Dušan Ivković a szerb kosárlabda legendás alakja, akit azt követően kezdtek ki ezek a sajtótermékek, hogy teljes szívvel kiállt Saša Janković jelöltsége mellett. A Duda becenéven ismert szövetésgi kapitány a volt ombudsman belgrádi kampánynyitó rendezvényén többek között azt mondta, a jelenlegi minden idők legrosszabb hatalma. Ezután kezdtek a lapok arról írni, hogy azért kezdett politizálni, mert egy kisebb palotában él, amelyet nem is legalizált.

Ivković szerdán a belgrádi Médiaközpontban sajtótájékoztatón reagált ezekre a támadásokra. Elmondta, azért támogatja Saša Jankovićot, mert ő az egyetlen ember, aki véget vethet a jelenleg uralkodó állapotoknak, kiállásával, intellektusával és az emberek iránti viszonyulásával.

„Különösen meglepett a kormányfő azon kijelentése, amit még jelöltsége előtt tett, hogy amennyiben nem az SZHP jelöltje nyer, ő nem lesz hajlandó a kohabitációra (együttműködés az államfővel, aki másik opcióból kerül ki – a szerz. megj.), mert neki senki se fog a fülébe lihegni.

Amióta ők vannak hatalmon, öt év alatt ez már a harmadik választás lesz, a köztársasági elnök mandátuma öt év és egyszer újraválasztható, tehát előttem világossá vált, hogy arra készül, hogy ez a tíz év alatt egy diktatórikus államot építsen ki“ – mondta a kosárlabdalegenda.

Mint mondta, egy olyan ember jelölését támogatja, akinek hisznek a polgárok, azon egyszerű okból, hogy munkája során senki se panaszkodott rá.

„Ő hozhatja vissza a mosolyt az emberek arcára, mivel ellenzék gyakorlatilag nem létezik, ezért ő hozhatja létre azt a nucleust, azt a magot, ami körül kiépül egy olyan Szerbia, ahol az emberek végre félelem nélkül élhetnek” – mondta.

Azok után, ami a napokban történt, akár mezítláb és gyalogosan is segítem Saša kampányát – tette hozzá.

Ivković a bulvármédiában közöltekre reagálva elmondta, nem igaz, hogy ő Miloševićtyel együttműködött és azokban az években ebből vastagon profitált.

„1992-95-ig az ország szankciók alatt volt. Ebben az időszakban a válogatottal mindvégig volontőr alapon, térítés nélkül dolgoztam, ennek eredményeképp 1995-ben Európa-bajnokok lettünk. Az sem igaz, hogy 2013-ban találkoztam Vučićtyal és hason csúsztam előtte. Azzal az emberrel személyesen életemben nem találkoztam” – mondta.

A házának legalizálásával kapcsolatban elmondta, annak minden költségét kifizette, akkori áron 18 ezer német márkába került az infrastruktúra bevezetése, a legalizációs kérelmet pedig még 2003-ban átadta. A törvény többször is módosult, ő 2012-ben kapott egy tájékoztatást, hogy minden feltételnek eleget tesz, de mivel 2015-ben ismét változott a törvény, ezért a végzést nem kapta meg, hanem újabb papírokat kellett átadnia. Időközben, tavaly júniusban, miután a NIN magazinnak adott interjújában elmondta, mit gondol erről a hatalomról, a médiából értesült róla, hogy az illetékes titkárságnak elrendelték, hogy az ő kérelmét vonják vissza az eljárásból.

Ivković szerint mindez azért történik, mert kritizálni merte a hatalmat, az ilyen jelenségeknek kell véget vetni, ezért állt ki a volt ombudsman mellett.