„Jelenleg ellenzéki párt vagyunk, de szeretnénk hatalomra jutni. A szerb politikai színtéren pedig hozzánk legközelebb a Szerb Haladó Párt áll” – nyilatkozta Vojislav Šešelj, a Szerb Radikális Párt köztársasági elnökjelöltje a Kurirnak. Mint mondta, kizárólag az uniós csatlakozás zavarja őket, de amint erről is lemondanak végre a haladók, akkor semmi akadálya nem lesz az együttműködésnek. Még azt is hozzátette, hogy a radikálisok elfogadják az európai értékeket, csak a tagságot nem.

A Hágát is megjárt egykori csetnikvajda arról is beszél az interjúban, hogy a kormányfő élete veszélyben van, ugyanis a Nyugat meg akarja Vučićot gyilkoltatni, mert többé nem hallgatja a diktátumaikat.

Šešelj azt állítja, a választások második fordulójába nekik kettejüknek kell bekerülni, ahol ő győzni fog és ez lesz a legjobb az országnak, mert csakis ő képes a haladó vezért kontroll alatt tartani. Amennyiben Jeremić kerül a második fordulóba, akkor a radikálisok nem szavaznak a második fordulóban, ugyanis Vučićot nem fogják támogatni, állítja.

A két párt közötti viszonyról még elmondta, eszébe se jut Vučićot személyében támadni, ugyanis számukra az európai irányultságú ellenzék nagyobb ellenség. Šešelj szerint mára már Vučić is rájött, hogy az unióban csak ellenségek vannak, ezért le fog mondani az integrációról, akkor pedig jöhet a radikális-haladó koalíció.

Az interjúból nem hiányoznak a radikális vezérre jellemző olyan kijelentések sem, amelyek már az összeesküvés-elméletek kategóriájába tartoznak. Szerinte a Nyugat véres összetűzéseket fog kirobbantani a választási kampány során, csak hogy Vučić megbukjon. Értesülései szerint erről Vuk Jeremić beszélt, aki azt mondta, mintegy száz véres áldozatra van szükség.

Az interjú jelentős része inkább szórakoztató, viszont tény, hogy Šešelj szinte egyáltalán nem támadja a hatalmi koalíció elnökjelöltjét, úgyhogy a két párt közötti együttműködésről szóló eszmefuttatása minimum elgondolkodtató.