Talán nem túlzás azt állítani, hogy az egész világot megváltoztatta az a márciusi nap, amikor Szaúd-Arábia reménytelennek tűnő sivatagjában rátaláltak a kőolajra. A felfedezés előtt Szaúd-Arábia meglehetősen szegény ország volt, fő bevétele a turizmusból származott, hiszen a területén van Mekka városa, a muszlim hívők legfontosabb zarándokhelye, ahova életükben legalább egyszer el kell, hogy látogassanak.
A Föld olajkészletének egynegyedét birtokló országban már korábban is szaglásztak olaj után, de nem voltak sikeres fúrások. A szomszédos Bahreinben viszont Rockefeller – aki megvette ott az olajkutatási jogot – rá is bukkant a fekete aranyra, a régióban elsőként. Így a kutatók tovább reménykedtek és fúrtak, hiszen geológiailag indokolt volt, hogy ha Bahrein alatt olaj van, Szaúd-Arábia homokja is kell, hogy olajat rejtsen. Bár az angolok voltak korábban a helyszínen, egy titkosszolgálati trükk segítségével az amerikaiak szerezték meg az olajkutatás jogát, ugyanaz a Standard Oil of California, amelyik már Bahreinben is jelen volt.
A geológusok számításai sokáig nem hoztak eredményt, mellékes szolgáltatásként elvállalták, hogy a vízben szegény országban kutakat is fúrnak. Tulajdonképpen addig is csak vízre leltek a fúrások során, nem olajra. Az uralkodó kérésére indultak a főváros környékére artézi kutakat fúrni, amikor útközben meglátogattak egy híres természeti képződményt. Az Ain Hit nevű természetes kút már régen ismert volt: egy kráterről van szó, egy vízzel teli föld alatti barlangról, melynek falába lépcsőket alakítottak ki, hogy lehessen közlekedni. Több méter mélyre kell leereszkedni a vízhez, és a két amerikai kutató kiváncsiságból megtette ezt az utat. A vízhez leérve óriási felfedezére jutottak, pontosan olyan kőzet szegélyezte a kutat, mint amilyen alatt néhány évvel korábban olajat találtak Bahreinben. Innen már közel volt a siker: újabb fúrótornyok épültek és 1938. március 3-án feltört az olaj.
A háború végén az amerikaiak már érezték, hogy a következő években ömleni fog a pénz az olajjal együtt. Roosevelt elnök úgy fogalmazott a külügynek: „Ezennel kijelentem, hogy Szaúd-Arábia védelme életfontosságú az Egyesült Államok nemzetbiztonsága szempontjából.”
Bár az angolok is udvaroltak a szaúdi királynak, Abdel-Aziz Ibn Szaúd uralkodó jobban kedvelte az amerikaiakat. Ennek oka állítólag az volt, hogy Churchill, amikor találkozott az uralkodóval, ugyanolyan gátlástalanul szivarozott és iszogatott, mintha nem tudná, hogy a királynak ezt a vallási előírások szigorúan tiltják. Ugyan Roosevelt is sokat cigarettázott, de amikor találkoztak a királlyal, megtartóztatta magát és egyetlen szálra sem gyújtott rá. Különleges ajándékkal is kedveskedett az uralkodónak: egyik tolószékét ajánlotta föl az akkor már nehezen mozgó Ibn Szaúdnak, aki azt nagy becsben tartotta, egy külön szobában, kis emelvényen őrizte a palotájában.
A közben nevet változtató kitermelő cég, az Aramco korábban hordónkénti jutalékot fizetett Szaúd-Arábiának, ami így is dollármilliókat jelentett. Viszont az olajtermelés és szállítás beindulásával hamarosan rájött a király, hogy a korábbi egyezség számára igencsak előnytelen. 1950-ben az olajjövedelmekből 50 százalékos részesedést csikart ki, ez volt a fifty-fifty egyezmény, majd 1988-ra teljesen megvette Szaúd-Arábia a céget és azóta Saudi Aramco néven a világ legnagyobb kőolajkitermelő cégévé vált. Nemrég jelentették be, hogy a vállalatrészvényeinek egy részét tőzsdére viszi 2018-ig. A világ nagy tőzsdéi komolyan versenyeznek, hogy őket válassza a szaúdi kormány.
Szaúd-Arábia egész gazdasága az olajra épül, 2010-ig a világ legnagyobb olajkészletével rendelkezett, akkor vette át a vezetést Venezuela, bár náluk a készletek sokkal rosszabb minőségű olajból tevődnek össze, így egyelőre nincs hatással a világ olajpiacára.
A dúsgazdag ország és az uralkodócsalád vagyona felbecsülhetetlen. Egy történet szerint a család egyik hercege, amikor Londonban járt, vett magának egy Rolls-Royce-t, csak arra az időre, amíg Londonban tartózkodott. Amikor hazautazott, a sofőr kivitte a repülőtérre, majd megkérdezte, mit csináljon most az autóval. A herceg válasza csak annyi volt: „Tartsa meg!”
