– Jó napot. Elektrovojvodina?
– Da, kažite.
– Meghibásodást sz…
– Kažite.
– Meghibásodást szeret…
– Kažite.
– Meghibásodást szeretnék…
– Daću vam kolegu…
* * *
– Jó napot. Egészségház?
– Dobar dan!
– Az érdekelne, hogy…
– Šta želite?
– Magyarul mondhatom?
– Kažite.
– Mađarski razumete?
– Ne.
Ezek a párbeszédek nyolc hónappal azután „valósultak meg”, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség összebútorozott a Szerb Haladó Párttal, s egy ideje közösen irányítják azt a várost, amelynek mintegy 80 százaléka magyar nemzetiségű.
Azóta nagyon sok „jó” dolog történt: végnapjait éli a cukorgyár, ami miatt több család költözött el a városból vagy maradt fizetés nélkül, folyamatosak a problémák a városi fűtés árával, minőségével, megfizettetésével, leváltották a szociális központ és a gyógyszertár igazgatóját…
A legutóbbi pedig az, hogy abban a városban, ahol VMSZ-es a polgármester (Ceglédi Rudolf), a közigazgatás vezetője (Sarnyai Rózsa Edit), a kkt alelnöke (Pataki Tibor), ott a legutóbbi képviselő testületi ülésen a haladó párti beterjesztő (Popov Danilo) vonta vissza a rendeletjavaslatát, mert a szerb szövegből érthetetlen magyar mondatokat alkottak a fordítók. Kell-e ennél nagyobb pofon a VMSZ-nek az általa agyondicsért, minden magyar lelkét a szívén viselő, Aleksandar Vučić vezette koalíciós partnertől? Nem kell, de még kapni fog, ebben mindenki biztos lehet, és az lehet, még ennél is fájóbb lesz.
Kétszáznegyven nap kellett, hogy a fenti párbeszédek megtörténjenek és a magyar nyelv a legfelső szinten, a város döntéshozó szervében megszégyenüljön.
Most már a vak is láthatja, és az is, aki nem akarja: ennek bizony a fele sem tréfa…
(Vendégszerzőnk: Surányi Zsolt)
