Smederevo polgárai fellázadtak a helyi hatalom ellen, amely második alkalommal is úgymond elhalasztotta Vlado Georgiev koncertjét. Mint arról beszámoltunk, az első halasztásra akkor került sor, amikor az énekes Twitter-üzenetben biztosította támogatásáról Saša Janković köztársasági elnöki jelölését, másodszor pedig, miután fellépett annak újbelgrád kampánynyitó rendezvényén.

A smederevóiak a Facebookon indítottak egy tiltakozó akciót, amelynek lényege, hogy a koncert időpontjában, március 4-én este fél kilenckor a tiltás ellenére is ott lesznek a város főterén és „megtartják“ a koncertet, amelyre Georgievet is meghívták.

Az énekes egy Twitter-üzenetben jelezte, hogy épp aznap visz gyógyszert ott élő nagynénjének, illetve egy hangüzenetet is küldött, amelyben közli: „Mégis megtartjuk – mégis jövök. Vlado.“

A csoport vasárnapra több mint hatezer tagúra növekedett, az üzemeltetők délután jelezték, nem győzik jóváhagyni az új jelentkezők csatlakozását. Emellett a „való világban“ is szélesedik az engedetlenség a haladók ilyen represszív viszonyulása miatt. Kristina Kovač, a legendás zeneszerző Kornelije Kovač lánya felszólította kollégáit, hogy álljanak ők is Georgiev mögé.

„Kollégák, támogatják nyilvánosan Georgiev kollégánkat, akinek magyarázat nélkül már másodszor mondták le a koncertjét Smederevóban, három nappal azt követően, hogy támogatást nyújtott egy elnökjelöltnek? Vagy talán arra vártok, hogy valaki tőletek is megvonja a szabad választás, a politikai vélemény jogát és a munkához való jogot? – tette fel a kérdést.

Az ügyvezető polgári jogvédő is reagált az ügyben, Miloš Janković szerint „koncertek és más művelődési rendezvények betiltása a totalitarizmus legmagasabb formája, a jogállam és a joguralom tagadása”.