Előrebocsátom, nem glosszát, jegyzetet vagy más jellegű publicisztikát kívánok írni. Ha mégis meg kellene határozni műfajilag ezt az írást, szerintem legközelebb a pamflethez áll, mert egy tényt: egy politikai szervezet megnyilatkozását vagyok kénytelen kigúnyolni, szatirikus elemekkel megtűzdelve lerántani a leplet annak tartalmáról, amely tartalom valóságalapja nagyjából a nullával egyenlő. Igen ám, de ennek címet is kellene adni! Gimis irodalomtanárom, néhai Szloboda János azt „oltotta” belénk, hogy bármely írásműnek rövid, frappáns találó címet kell adni, mert ezzel felkeltjük az olvasó érdeklődését. Tanár úr (illetve akkor még: néptárs)! Képtelen vagyok eleget tenni ennek a követelménynek, ugyanis a körülményeink e pillanatban olyanok, hogy a közösen létrehozott politikai szervezetünket olyanok sajátították ki, akiknek nemcsak a saját lelkiismeretükkel, hanem az itteni magyar nemzeti közösséggel is el kellene számolniuk! Így sikeredett félre a címadás, így található benne három kérdés és magam sem tudom eldönteni: melyik lenne az igazi főcím, és melyik az alcím?
Tudósítás jelent meg a napokban egy közleményről, ami így szól:
„Az elmúlt időszak számos olyan, a szerb belpolitikát, az ország jövőjét, a régió stabilitását és a vajdasági magyarságot is közvetlenül érintő kérdést hozott felszínre, amelyeknek a politikai megoldása a jövő felé tekintő Szerbia képét mutatta – tiszteletben tartva a vajdasági magyar közösség sajátos identitását.
A Vajdasági Magyar Szövetség Tanácsa, a pártelnök által vázolt témákat végigtárgyalva, egyhangúlag határozott arról, hogy a magyar közösség egységének és politikai erejének megtartása céljából, az ország jövőjét és politikai stabilitását szem előtt tartva, Aleksandar Vučić köztársasági elnökjelöltségét támogatja.”
Mindez megjelent a Magyar Szóban (nem merem azt írni, hogy az itteni magyarság napilapjában, mert számtalan jel mutat arra, már régen nem az), de úgy tűnik, vagy az egyik szerkesztő, esetleg a grafikai szerkesztők egyike nem fogadta el ezt a magyarázatot, mert a tudósítás bejelentőjéhez ilyen képet mellékelt:
Kétlem, hogy ehhez a képhez magyarázatot kell fűzni, azt pedig hiszem, hogy sokan osztoznak az illető véleményével a következő okok egyike miatt:
- mert őt, vagy hozzátartozóját több mint 25 évvel ezelőtt a jelenleg hatalmon levők hathatós támogatásával elhurcolták „önkéntesnek egy nem létező háborúba”,
- mert ő és/vagy hozzátartozója részese volt a VMSZ elődje által (egy ideig) támogatott háborúellenes megmozdulásoknak,
- mert hozzátartozója életét vesztette, esetleg súlyosan megsérült az értelmetlen háborús összeütközésekben,
- mert ő és/vagy hozzátartozója kénytelen volt a háborús összetűzések elől külföldre távozni, ahonnan vagy visszajött, vagy nem,
- mert ő (és hozzátartozója) nem tudta (tudja) elviselni, hogy ez a szervezet a sógor-koma-jóbarát elven szerveződik, ő(k) pedig mind a mai napig szeretnek egyenes gerinccel élni,
- mert őt és/vagy hozzátartozóját akkor, a jelenleg hatalmon levők – persze, olyan magyarok által hathatósan támogatva, akik jelenleg már a VMSZ tagjai – kisemmizték, elvették munkahelyét stb.
Itt csak hat embercsoportot soroltam fel, pedig vannak még olyanok, akik más okból tartoznak más csoportba.
Nem tudom, a kedves olvasó ismeri-e Szőnyi Anna Elég című versét (amelyet Bródy János zenésített meg)? Mert ha esetleg nem, akkor ajánlom szíves figyelmükbe:
https://www.youtube.com/watch?v=jcbaoslB7Qg
Személy szerint mindenesetre bizonyosan azok közé tartozom, akik azt mondják: Elég! Még akkor is, ha ebből az következik – legalábbis a fenti közlemény szerint –, hogy én kívül maradok a versben említett kerítésen.
(Vendégszerző: Balla Lajos)
