A cserkészmozgalmat a brit hadsereg altábornagya, Lord Baden-Powell of Gilwell „találta ki” a búr háborúban szerzett tapasztalatai alapján. Száztíz évvel ezelőtt, 1907-ben szervezte meg az első cserkésztábort, így azt az eseményt tekintik a cserkészet megalapításának. A világ legnagyobb ifjúságnevelő mozgalmának napja azért lett február 22-e, mert az Lord Baden-Powell születésnapja.

Králik László (Fotó: aranyliliom.hu)

Králik László (Fotó: aranyliliom.hu)

A cserkészet néhány év alatt népszerűvé vált és nagyon hamar elterjedt a világban, három évvel később pedig már lányok is beléphettek. Alapelvei – egyenlőség, önkéntesség, politikától való függetlenség és vallásosság – ma is érvényesek, nevelési módszereiket, a kiscsoportos oktatást, cselekedve tanulást, a természethez való közeliséget meg a becsületre nevelést pedig továbbra is gyakorolják.

A magyar cserkészet kezdete Nagybecskerekhez és Králik László tanárhoz kötődik, aki az ottani gimnázium értesítőjében már 1909-ben ismertette a mozgalmat, majd a Torontál című helyi lapban is felhívta a figyelmet az új ifjúsági szervezetre és részletesen írt róla mint követendő példáról.

A magyar cserkészet diadala volt, amikor a mindössze negyedik világtalálkozót, cserkésznyelven dzsemborit, 1933-ban Magyarország rendezhette Gödöllőn. A magyar főcserkész Teleki Pál későbbi miniszterelnök volt.

Ma a világ több, mint 200 országában 38 millió bejegyzett cserkészt tartanak nyilván. Észak-Koreában, Kubában és Laoszban be van tiltva a mozgalom; Andorrában és a Vatikánban pedig nincs érdeklődés iránta.

2002. augusztus 20-án a nagybecskereki Szt. István piarista templomban az ünnepi szentmise végén emléktáblát lepleztek le Králik Lászlónak, a magyar cserkészet apostolának.

2002. augusztus 20-án a nagybecskereki Szt. István piarista templomban emléktáblát lepleztek le Králik Lászlónak, a magyar cserkészet apostolának.

Néhány név a híres cserkészek közül: Bill Gates, Neil Armstrong, Paul McCartney, Harrison Ford, David Beckham, J.K. Rowling, Jamie Oliver, Barack Obama, John F. Kennedy, Göncz Árpád, Szent-Györgyi Albert, Latinovits Zoltán, Rubik Ernő – és természetesen Indiana Jones.

(Címfotó: Lord Baden-Powell és Teleki Pál a IV. dzsemborin, 1933-ban Gödöllőn. A Külföldi Magyar Cserkészszövetség archívumából, kmscsz.org)