1848. február 21-én jelent meg a Kommunista kiáltvány első kiadása. A Karl Marx és Friedrich Engels által írt 23 oldalas szöveg a történelem egyik legbefolyásosabb politikai pamfletjének számít, amelyben a szerzők (elsősorban Marx) nem politikai rendszeralapítással foglalkoztak, hanem a dolgozó osztályok korabeli, illetve történelmi kizsákmányolásával, illetve annak orvoslási lehetőségeivel.

A Kommunista kiáltvány első német kiadása 1848. február 21-én jelent meg Londonban (Wikimédia)

A Kommunista kiáltvány első német kiadása 1848. február 21-én jelent meg Londonban (Wikimédia)

A Népek tavasza forradalmi hullám 1848 januárjában kezdődött Olaszországban, ahonnan februárban már Franciaországba, márciusban pedig német földre és a Habsburg Birodalomra, így Magyarországra is átterjedt, de a kiáltványt akkor még csak németül ismerte a világ. A Német Konföderáció országaiban Márciusi forradalomként vált ismertté. Akkor és ott lobogott először a Német Szövetségi Köztársaság későbbi fekete-piros-sárga zászlaja is.

A forradalmak bukásával a Kiáltvány is feledésbe merült, és csak itt-ott bukkant fel egy-egy új kiadás vagy fordítás, például Mihail Bakunyin első orosz fordítása 1866-ban. A pamflet szélesebb körben ismeretlen maradt egészen az 1871-es Párizsi kommünig, noha a német szociáldemokraták hazaárulási perében az ügyészek bizonyítékként olvasták fel.

A Kommunista kiáltvány később a nemzetközi munkásmozgalom „bibliája” lett, de Marx dogmatikus politikai utódai nem voltak képesek tovább fejleszteni az emberi felszabadítás gondolatát. Marx későbbi, még fontosabb műve, A tőke felett ugyan eljárt az idő, de a szabad akadémiai világ a német filozófust a mai napig a szociológia egyik alapítójának és jelentős korai politikai közgazdásznak tartja.