A hétfői nap folyamán ülhet egy asztalhoz Tomislav Nikolić államfő és Aleksandar Vučić kormányfő, tudta meg a B92 az elnökhöz közeli forrásból, aki azt is elmondta, a két politikus telefonon beszélt már egymással és a hétvégén már „enyhébb hangnem” volt jellemző.

A mai napon Vučić egy mladenovaci iskolába látogat el, míg Nikolićról annyit tudni, hogy várja a megbeszélést.

A múlt héten a haladó párt egyhangú javaslatára Vučić vállalta az elnökjelöltséget, ugyanakkor Nikolić is megerősítette, hogy fontolgatja az indulás lehetőségét.

„Kész vagyok együttműködni és együtt dolgozni Nikolićtyal, de különbség van kettőnk között és szerintem ezt ő is tudja” – mondta Vučić a párt főbizottsági ülésén.

Nikolić az együttműködést két módon tudja elképzelni. Vagy ő lesz a haladók által támogatott elnökjelölt (amire most már nincs esély), vagy pedig megkapja a pártelnöki és kormányfői tisztséget.

Vučić kabinetjében cáfolták, hogy bármilyen kommunikáció lett volna a két politikus között. A Danas napilap a hétvégén arról írt, hogy az államfő kész új pártot alapítani és legalább 12 parlamenti képviselő csatlakozna is hozzá.