A Szerbiai Szocialista Párt szombati főbizottsági ülésén a szocialisták egy szavazat híján egyhangúlag úgy döntöttek, hogy Aleksandar Vučić jelenlegi miniszterelnök elnökjelöltségét támogatják. Plamenka Laćarac, begecsi könyvtárosnő volt az egyedüli, aki mert nemmel szavazni. Szerinte ezzel a döntéssel „bedöntik az SZSZP-t”, saját jelöltet kellett volna állítaniuk. Az internet pár órán belül a szombati nap sztárjává avatta bátorsága miatt.

– Csak a véleményemnek adtam hangot, amelyet a párt tagságának többsége oszt. Eddig mindenben támogattuk a párt elnökét, Ivica Dačićot, bíztunk a politikai döntéseiben. Most viszont úgy véljük, hogy ez a döntése elhibázott. Saját jelöltet kellett volna állítanunk. Mi szocialisták vagyunk, nem tudunk senki másra voksolni, mint saját jelöltünkre – állítja Laćarac az N1 televíziónak. Hozzátette, korábban is volt példa arra, hogy a párt vezetője ráerőszakolta a párt tagságára, hogy más párt jelöltjét támogassák.

– A múlt eseményei azt mutatják, hogy az ilyen döntések a párt kárára mentek. Ugyanígy Milošević pártelnök is azt az utasítást adta, hogy Šešeljt támogassuk, ami a párton belüli széthúzáshoz vezetett. Ez a döntés is viszálykodást okoz majd a párton belül. Mivel szívvel szavaztam ez azt jelenti, hogy nem valaki jelölése ellen voltam, hanem amellett döntöttem, hogy megmaradjuk azoknak, akik vagyunk – vallja Laćarac. Hozzátette, tisztában van, hogy a párt elnökét a „jó szándék” vezérelte döntésében, hogy a győztes oldalon álljanak.

– Egy kis faluból származom és tudom, hogyan vélekedik a nép és mivel elégedett. Minden egyes szavazatot az érzelmek vezérelnek és mindenki saját szája íze szerint voksol majd. Tartozhatunk valamely párthoz, tisztelhetjük a párt hierarchiáját, de amikor le kell adni a voksot, az teljességgel bizonytalan, kinek szavazunk bizalmat – állítja Laćarac.