Pénteken délután jelent meg az online médiatérben a VMSZ közleménye, amelyből kiderült, a párt elnökségének döntése értelmében az előttünk álló elnökválasztáson Aleksandar Vučić kormányfőt, a Szerb Haladó Párt jelöltjét támogatják. Döntésüket három pontban indokolták: a kormányfő uniós elkötelezettségével, a jó szerbmagyar kétoldalú viszonyokkal és azzal, hogy a haladók – értékelésük szerint – tiszteletben tartják a két párt közötti koalíciós szerződést.

Annak ellenére, hogy ezzel a közleménnyel igazából a papírforma érvényesült, a közösségi média felrobbant a hír hallatán. A különböző hírportálok felületein szinte kizárólag elítélő kommentek jelentek meg, azok legtöbbje pedig olyannyira szenvedélyes és vulgáris, hogy el is tekintenénk ezek szó szerinti idézéséről. Többnyire nemzetárulásról, bizonyos testrészekkel való érintkezésről és emésztési zavarokról szólnak ezek a hozzászólások. Van köztük egy félreértett momentum is: nagyon sok kommentelő azon háborog, hogy Pásztor decemberben még Nikolićot támogatta, most meg már Vučićot. Igazából a pártelnök a Vajdasági RTV-nek azt mondta akkor, hogy a haladók jelöltjét fogják támogatni és egy másik kérdésre válaszolva állapította meg a szintén nagy felháborodást keltő tényt, miszerint „Nikolić a vajdasági magyarok számára jó elnök volt“.

Mindenképp említésre érdemes, hogy az egy szem napilap Facebook-oldalán inkább meg sem osztották a párt közleményét. A Szabad Magyar Szón egyik olvasó arról érdeklődik, hogy „ez ugye csak a VMSZ tagok számára kötelező”, de meg is kapta a felvilágosítást, hogy mivel titkos a szavazás, ezért még nekik sem. Azután, megjelenik a csetnik jelző és a valakik által korábban felfuttatott „Savez Vučićevih Mađara” megjelölés és persze a nemzetárulózás is. „A Pásztor famíliának semmi sem szent csak a pénz meg a hatalom!!!” – írja egy másik kommentelő. „Büszke vajdasági magyar vagyok, de az érdekeimet ne a Pásztorok és Vucsity támogatják, hanem majd én választom ki, hogy ki legyen az. A banditákból már nagyon sok van!!!” – írja egy újabb olvasó.

FB oldalunkon száz százalékban negatív kommentek jelentek meg.

Csak kicsivel jobb a helyzet a VajdaságMa hírportálon, ahol az oldal adminja egy adott pillanatban fel is kérte a hozzászólókat, hogy óvakodjanak az alpári megjegyzésektől, mert azokat el fogják távolítani.

Az SZMSZ-nél már említett vulgáris kommentektől eltekintünk ezúttal is, egy hozzászóló történelmi távlatokba helyezi véleményét: „Kasza volt az utolsó VMSZ elnök, akire még érdemes volt szavazni, amíg nem választották meg miniszterelnök-helyettessé. Sajnos az volt az a fordulópont, ahol a VMSZ behódolt Belgrádnak, így bármennyire is szerettem volna csak a mondat első felét leírni, kénytelen voltam az egészet.”

Egy másik személy a VMSZ döntésének következményeit boncolgatva megjegyezte: „Mit csinál a szél? FÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJ! Mije van a fának? LEVELE!!!!!!!!!!!!!!!!!”

Itt a kommentáradatban két személy képvisel ellenvéleményt. Egyikük a Facebook-felhasználók előtt jól ismert zentai T. István, aki fáradhatatlanul hozzászól, copy-paste-el, vitatkozik és szívvel-lélekkel védi a mundér becsületét hosszú évek óta, szerinte egész egyszerűen nincs jobb jelölt, mint Vučić.

A Subotica.com hírportálon a párt közleménye szerbül jelent meg, itt megmutatkozott a szabadkai multikulturalizmus, ugyanis magyarul, szerbül egyaránt sorjáznak a vélemények, amelyek itt is jelentős részben negatívak. Néhányan Vučićot éltetik, míg egy kommentelő szerb nyelvű eszmefuttatása szerint „Amikor a háború során fenyegették Önöket, Magyarországra menekültek, mert féltek a Szerb Radikális Párttól (SZHP). Elfelejtették Šešelj, Tomo és Vučić nagygyűléseit Szabadkán, amikor a magyarokat Magyarországra, a horvátokat meg Horvátországba terelő vagonok már elő voltak készítve? Autonómiát követeltek Vajdaság északi részén, végül megtörték Önöket és a haladókat támogatják“.

A VMSZ-hez közeli oldalakon inkább csendes közöny uralkodik, mint egy vadnyugati filmben, ahol a szél néha átgörget az úton egy-egy ördögszekeret.

A párt FB-oldalán a felismerhető nevek lájkolták a bejegyzést, annak 15 megosztása van, aminek majdnem a fele a párt valamely helyi szervezete vagy ifjúsági fóruma. Egyetlen komment jelent itt meg, mely szerint „És addig is mi magyarok közben meg szépen lassan elvándorlunk a nagyvilágba.”

A párt által üzemeltetett trollportál egy saját szöveggel készült, Miért Vučić? címmel. A pártközleményhez képest itt annyit tesz hozzá a zsebek nevű szerző, hogy „A vajdasági magyarok szülőföldön maradásáért és boldogulásáért létrehozott Prosperitati Alapítvány pozitív diszkriminációra épülő támogatási rendszerét az SZHP nem kérdőjelezte meg.“

Ezzel kapcsolatban érkezett az egyik megjegyzés, miszerint „Majd hülye lenne kérdőjelezni, a támogatások biztos nyertese a szerb büdzsé, mivel a támogatási összeg 20 százaléka ÁFA formájában ott landol.“ A már említett T. István abbéli reményének ad hangot, hogy „Mindig vannak kivételek – Kutyából is lehet szalonna“, amihez egy másik aktivista jó étvágyat is kíván neki.

Ezt a bejegyzést egyetlen személy osztotta meg, mégpedig maga a portál főszerkesztője.

Nyilvánvalóan nem reprezentatív a közösségi média reakciója egy-egy hír kapcsán, de mindenképp elgondolkodtató, hogy zömében valós profillal facebookozó személyek névvel, arccal vállalják ilyetén véleményüket, ellentétben az olyan esetekkel, amikor látható, hogy központilag szervezett megosztási és kommentelési kampány történik, ami felveti a kérdést, miért nem próbálja a párt erélyesebben érvényesíteni az álláspontját?

(Fotó: Tanjug, archív)