Azok, akik rám szavaznának, Nikolićot is támogatnák. Hogy kettőnk közül ki lesz a haladók jelöltje a köztársasági elnökválasztáson, annak mérlegelésétől függ, hogy melyikünk tud könnyebben szembeszállni azokkal, akik egyesültek ellenük – mondta Aleksandar Vučić a Szerbiai RTV egyes csatornájának Upitnik című műsorában. A kormányfő azzal vádolta az ellenzéket, hogy külföldi forrásokból és hazai oligarcháktól több millió eurót kapnak azért, hogy őt legyőzzék, arról is beszélt, hogy egyesek felvásárolják a parlamenti képviselőket. Ezért nem zárta ki a rendkívüli parlamenti választások kiírása sem, amiről gyorsan döntés születik.

Mint ismeretes, kedden délután a Szerb Haladó Párt elnöksége egyhangúan megszavazta, hogy a regnáló államfő Tomislav Nikolić helyett a kormányfő lesz a jelöltjük az áprilisi elnökválasztáson, amiről a végső szót a párt Főbizottsága hozza meg, pénteken.

Elmondta, Tomislav Nikolićtyal az elmúlt napokban többször is találkozott és megérti minden mondatát. Értékelése szerint a döntés, hogy melyikük legyen a haladók jelöltje csak annak mérlegelésétől függött, hogy melyikük tud sikeresebben szembeszállni azokkal, akik ellenük egyesültek, és akik az országot visszahúznák a múltba.

A kormányfő azzal vádolta az ellenzéki jelölteket, hogy több millió eurót kaptak külföldi támogatóktól és hazai oligarcháktól az ellene folytatott kampányra. Szerinte nehéz lesz őket legyőzni, mert kemény ellenfelek. Hozzátette, nem zárja ki a parlamenti választások kiírásának a lehetőségét sem, erről nagyon rövid időn belül döntés születik. A kérdésre, hogy miért lenne erre szükség, ha egyszer stabil a többség, azt válaszolta, hogy az sohasem lehet elég stabil, most is egyesek képviselőket vásárolnak, akik soha nem indultak semmilyen választásokon.

A választást március elsején vagy másodikán írják ki.

A kérdésre, hogy amennyiben államfő lesz, követi-e Nikolić példáját és lemond-e a pártelnöki tisztségről, azt mondta, a haladók következő közgyűlésén nem jelölteti magát az elnöki tisztségre.